Napi Hírek, 1936. március/2
1936-03-24 [0366]
Németország szuverenitás áriak a birodalom területén történt helyreállításával csak az előfeltételét teremtette meg annak, hogy ilyen igazi szerződéseket köthessen. B célból és ez előfeltétellel terjesztette elő a német kormány a maga löszéről ismert javaslatait ős ma is kitart mellettük. 3/ A szerződés-tervezetre vonatkozz javaslatból azonban, amelyet Bden brit külügyminiszter a német kormánynak átnyújtott, minden előfeltétel hiányzik a valódi tartós béke sikeres megszervezése számára,,, mert egy uj és nagy nemzet számára elviselhetetlen diszkrimináción • alapszik ós . J .. azon az ismételten mái kezdettől fogva megkísérelt megállapításon épült fel, hogy Németország nem egyenlő jogú más államokkal. í£«y Ha a német birodalmi kormány hozzájárul] •' ehhez a java c lathoz, akkor maga is hibás lenne az ily előfeltételek mellett a nőmet népre rákényszeritett megalázó alárendeltség szükségképen bekövetkező folytonos belső visszautasításában. Ezt azonban a nőmet kormány nem fogja megtenni. Minden történelmi tapasztalat szerint ugyanis ilyen alapon lehetetlen valódi és tartós, szabad akaratból ős minden fél egyenjogúságával megkötött és igy tiszteletben tartott békét megteremteni. A német birodalmi kormány kénytelen tehát visszautasítani a locarnoi hatalmak javaslatának mindazon rendelkezéseit, amelyek alkalmasak arra, hogy a nemzet becsületét ismét . . . ' csorbítsák, vagy az egyenjogúságot kérdésessé tegyék, illeíőleg megszüntessék. - „ /v I Folyt.köv./ n űs/Kn • London, március 24. /Magyar Távirati Iroda./ Hibbentrop ma este a külügyi hivatalba ment. a "Reuter-iroda szerint nem hozott magával ellen javaslatokat, hanem közölte üdennel, hogy az ellenjavallatok, amelyekí • technikai r és zletein meg most. dolgozik a német külügyi hivatalra Jövő héten a német választások befejezése után készülnek el. Ribbentrop ezután csak annak kijelentésére szorítkozott, hogy az ellen javaslatok alapja az egyenlőség es a kölcsönösség, egyébként Ribbentrop Hitler által az angol kormányhoz intézett személyes üzenetet hozott magával, amely körülbelül hat gépírásos oldalra terjeo és hangsúlyozza, hogy Hitler a tárgyalások folytatásat óhaj t ja .Egyébként közli még Hitler az üzenetben, hogy a locarnoi hatalmak javaslatai általános ságban elfogadhatatlanok, amennyiben ram alapulnak az egyenlőség elvén. Tekintettel a. Németországban most folyó választási hadjáratra, Hi flórnak még nem volt ideje ellen javaslatok készítőére, amelyek ennélfogva nem készülhetnek el kedd előtt. [r^Jks L Ha/L ~ » London, március 24. . - • A Reuter-iroda haditudósítója jelenti: i dsidsigai légi bombázás veszteságlajstroma 33 halott, 140 sebesült, AZ abesszin légi védelem, amelynek csak gépfegyvere es néhány gyorstüzülőágyuja van, teljesen tehetetlen. Az abesszin nok es az összes addisz-abebai szabók éjjel-nappal szövetrongyokból kezdetleges gázálarcokat készítenek, amelyek szakértők nézete szerint nemcsak hogy nem védenek, hanem egyenesen veszedelmesek, mert a mustárgazok, vagy a fojtőgázok áthatolnak a szöveten, amelyet megfertőznek.