Napi Hírek, 1936. március/2
1936-03-24 [0366]
P á r i s, március 24,/r.agyar Távirati-Iroda/ Flandin londoni utazása a német válasz formájától és tartalmától függ,"A Quai d'Orsayhoz közelálló körök továbbra is hangoztatják, hogy Franciaország mindaddig nem hajlandó tárgyalni Németországgal, anr g" a „nemzetközi jogon ejtett csorbát w ki nem koszürülik, ~A közvélemény erősen nyugtalankodik és a sajtó nemcsak Angliát illeti heves szemrehányásokkal, hanem a francba kormány magatartását is éles^hirálfe Anglía^viselkedése menthetetlen - irja a Journal des Débats -,de ez nem jelenti azt, hogy ne vonjuk kérdőre'saiat kormányunkat, amely felelősséggel tartozik az~ordzágnak. Flandin kiielentet e, hogy nem tér vissza 'Londonba, vagyis egyelőre angolrnémet külön tárgyalások fognak lezajlani. Mit fog tehát tenni a francia kormány? Március 7,-e óta megbizott:ínk ügyetlenül járnak el. Londonban kijátszották őket és helyzetük nam"valami fényes. "A Paris Soir szerint a francia kormányfőrftoknak uralkodniuk kell idegeiken. Nem szabad elfeledni, hogy Franciaország európai helyzete^ szövetségei biztonsága, sőt léte forog kockán. Az Information ugy véli, hogy az angol-fr n ncia összefogást~feltétlenül fenn kell tartani J~A"lapok egy része szemére veti Flandinnak, hogy a képviselőházban port hintett a szemekbe és hamisan .vagy tévesen állította be a Londonban elért eredményeket.KérdezzükFlandintól - írja a Liberté -jvajjon mi maradt meg pénteki képviselőházi"nagy diadalából? A Temps külpolitikai cikkének ciméül ezt a vészkiáltást adja: "Veszélyben a népszövetség!'' 1 "Őszintén kell szólanunk Angliához - írj ~ a lop* Ha egy n°pon Franciaország észreveszi, hogy a népszövetség nem az általános ""biztonság pártatlan fegyvere, hanem magánérdekek rugalmaseszköze, Genf iránti bizalmunk meg t fog szűnniés más irányba fogunk igazodni. A bizalmat akkor elsősorban saját erkölcsi'és anyagi erőnkben kell majd meglelpnünk.Be természetesen uj diplomáciának kell majd pótolnia az összeomló genfi diplomáciát. Máris megáll-pitható, hogy Németország válasza nem egyszerű és feltétenélküli igen. A franci" kormány felelőssége tudatában jár el és . nem hajlandó megvitatni a német ellenjavaslatokat. Angliának Olaszországnak és valamennyi tanácstagnak szintén szembe kell nézniök saiat felelősségükkel. Bár csaií ne volnánk kénytelenek megállapítani ho-v az egész nagy nemzetközi gépezet csupán azért jött mozgásba, hogy bizonyságét szolgáltasson tehetetlenségünkről. A Ha/Vi a l r á g^a , március 24. /Cseh Távirati Iroda/ , Nagy-xraga belsó varosrészeiben a március . 26.-ra virradóJMlf perctől 24 óráig elsötétitési gyakorlatokat végeznek. % i Gyenge Anna az Operaházban. A szerdán, március 25-én szinrekerülő Trubadúrban szerepelnek: Leonéra - Gyenge Anna, 'Izucena -' Budánovits Mária, Manrico - Halmos János, Lüna gróf - D allé Imre, Ferrando - Kálmán Oszkár, Gvenge Anna legközelebb még vasárnap, március 29-én az Aida címszerepében láp fel. fmtf