Napi Hírek, 1936. március/1

1936-03-02 [0365]

/A 18-as bizottság ülésének folytatása./ Komarnic^ki lengyel kiküldött beszédében hangsúlyozta, hogy attői tart, hogy ennek a kérdésnek politikai árnyalata is lehet. Ezért csatlakozását jelenti be ahhoz az indítványhoz, amely az értékhatár huszonöt, százalékról ötven százalékra való* felemeléséé mondja ki. i , .Lopez Olivan spanyol kiküldött és Motta svájci külügyminisz­ter felszólalása után az elnök már éppen be akarta rekeszteni az ülést es a bizottság tárgyalásainak folytatágit holnapra halasztani, amikor ílandin francia külügyminiszter a bizottság nem kis meglepetésé-e indít­ványt terjesztett elő. Az indítvány a napirend második pontiára, a kőolaj­. . tilalom kérdésére vonatkozott. ' : - k kőafej­trlalom kérdésének megvitatása előtt—arra a körülményre vaiő tekintet­tel, hogy a bizottság mindenkor kötelességének ismerté el, hogy minden alkalmat megragadjon az olasz-abesszin viszály esetleges békés elreddezésérer­azt indítványozta, hogy a 13-as bizotts ág mielőbb üljön össze az egyes módozatok megvitatására aa két fél. „ kibékítése : céljából. A 13-as bizottság intézzen a hadbanálló felekhez újból felhívást a háború mielőbbi megszüntetésére. Eden angol külügyminiszter kijelentette, hogy Flandin indítványát ugy értelmezi, hogy kísérletet tegyenek a kőolajra elrendelen­dő megtorló intézkedések kérdésében hozandó határozat megelőzésére es következésképpen a maga részéről hozzájárul Flandin indítványához. Nem volna kívánatos - folytatta Eden - hogy sok időhaladékot engedjünk a. 18-as^bizottságnak e kérdés elhatározására, tekintve, hogy a 18-as bizottságnak igen sok dolga van. -i Kötelexscepiek tartja ismertetni az angol kormány álláspontját a kőolajtilalom kérdésében. Az angol álláspont a következő: Az angol kormány szorgosan megvizsgálig a kőolajtilalom tárgyában előterjesztett szakértői jelentést és annak eredményeként ki­jelentheti,^ hogy az an. cl kormány kedvezően ítéli meg a kőolajtilalom elrendelését. Kijelenti egyben azt,is, hogy amennyiben a népszövetségnek egyéb oly tagállamai, amelyek Olaszországot kőolajjal látják el, osát­•. lakoznak az indítványhoz, az angol kormány azt magáévá teszi. Komarnicki és Olivan hozzászólása után az elnök az indítványt elfogadottnak jelentette ki és felfüggesztette az ülést. Ch Bo/K Genf, márdius 2. /Magyar Távirati Iroda/ Eden angol külügyminiszternek ma Genfben igen mozgalmas napja volt. Reggel 11 órától félegyig Flandin francia külügyminiszterrel tanács­kozott, utána Vasconcellos portugál kiküldöttel, a 18-as bizottság^elnökével, majd Potemkin szovjet helyettes külügyi népbiztossal^ tárgyalt. Ezután Atoenol népszövetségi főtitkárral folytatott megbeszélést, a bizottságig ülés előtt pedig Flandin külügyminiszterrel ós " ' Paul-Boncourral villás­reggelizett. Ch Bo/K Belgrád, március 2. /Magyar Távirati Iroda/ A jugoszláv mozgófényképkulturaról most tettek közzé hivatalos jelentést. Eszerint az 1935. évben 3l8 mozgóienyképszinház^volt üzemben 93.000 férőhellyel. A színházak közül 263 hangpsmozgó.,Az ev folyamán 678 filmet mutattak be, ezek közül 100 film - kultur- es reklámfilm - jugosz­láv gyártmányú. A legtöbb film - 436 - Németországból jött has, míg Magyar­ország egy filmmel a statisztika utolsó helyén áll. Jt tizennégy betiltott film között egy magyar filmv an. _ _ /

Next

/
Thumbnails
Contents