Napi Hírek, 1936. március/1

1936-03-12 [0365]

London, március ló, /navas/ Francia részről bigtosra veszik, hogy a népszövetség tanácsa londoni ülésén " kimondja, hogy Németország Hitelr kan­cellár által tett lépésével megsértette a versaillesi szerződés 42. és 43. cikkelyét. Ha ez a megállapítás megtörténik, Franciaország, amelyet Belgium is támogat ebben, a locarnoi szerződés negyedik cikkelye alapján kérni fogja a locranoi szerződés kezes alairó hatal­mának, vagyis Angliának és Olaszországiak . haladékt; lan támogatását. A negyedik cikkely ugyanis így szol: "Mihelyt a népszö­vetség tanácsa megállapítja, hogy a szerződést megsértették, a tanács ezt tudatja az aláiró hatalmakkal, amelyek ebben az esetben kö­telesek azonnal támogatást nyújtani annak a hatalomnak, am ly ellen a kifogásolt cselekmény irányult!' rt , Francia részről hivatkoztak egyébként Sir Austesn Chamberlain á kori angol külügyminiszternek t- i 1025 november 19.-én, röviddel a szerződé s/után tért nyilatkozatára, amely megerősiti. azt, hogy Framci aorszag; é s Belgium j ogosan igényelheti e zt a támogatást. Nem tartják kizártnak, hogy az angol kormány felkéri Sir Austen Cham­berlaint,aki az akkori fontos diplomáciai eseméryekbwn a résztvett három külügyminiszter közül egyedül van életben, hogy vegyen részt a mostani tanácskozásokon. ' '/.aláírass Iz a haladéktalan támogatás fruncia felfogás szerint mindenek­előtt abban nyilvánulhatna meg, hogy Anglia igyekezzék politika i nyo­mást gyakorolni a Hémet- birodalom vezetőire, hogy vonják vissza a már­cius 7.-én bejelentett és máris foganasitott intézkedéseket, /ml/ Y Ba/Bo H ág a, március 12. /Havas/ i • P oli ™kai körökben élénken tárgyalják a nemzetközi politUa legújabb esemény eit.Colin miniszterelnök tegnaoi rádióbeszédében csak homályos célzást tett ezekre az eseményekre. A közvélemény általában azon a fel fogason van, hogy Hollandiának meg kell maradnia amellett a . független es semleges külpolitika mellett, amelyet (Jreiff külügy? miniszter a képviselőház legutóbbi ülésén ismertetett. lét gyalogos ezred.tf és egy keré.péros ezredet, amelyek szol­galati ideje szombaton jár«.t volna le, továbbra is szolgálatban tartót* tak. A szolgalat meghosszabbítása mindössze négyezer embert érint. /MII I Ba/Bo , P ár i s. március 12, /Havas/ ü képviselőház szocialista csoportja mai ülésén elhatározta, hoay ken a kormányt, hogy szükség esetén bármikor sürgősen összehívja a képviselőházat. A partcsoport tiltakozott minden olyan ja vasi at* ellen, h0 P,a . választások időpontját halasszák el és a képvi­selőház hosszabb ideig maradj on együtt, mim az tervbe volt véve. > A part-ken > a kormányt, hogy a választásokat feltétlenül április 26.-án tartsak meg. A partcsoport végül állast foglalt a kormány átalakítása, vagy a nemzeti egyesülés kormányának megalakítása ellen, /tel/

Next

/
Thumbnails
Contents