Napi Hírek, 1936. február/2
1936-02-28 [0364]
/Telepítési törvényjavaslat bizottsági tárgyalása. I. folytatás/ Eckhardt fi" or szerint nincsen szükség túlzott erélyre. Ha konkrét esetben szükség volna erélyes közbelépésre és kényszerrendszabályokra, akkor a ház mindenesetre megadná a kormánynak a felhat 1 marást. Takács Ferenc birtokmaximum megállanitását sürgette. Kívánatosnak mondotta, hogy a kétszáz holdon felüli birtokokat mind, igénybe lehessen venni. Látay iirnő szerint a végszükség esete jelenleg nem áll fenn, de a jövőben bármikor bekövetkezhetik s ezért már a törvényben meg kell adni a felhatcLnazást a kormánynak. Klein Ant^l utan, aki az egyházi célyagyon jelentőségére mutatott rá, újból Bethlen István gróf szólalt fel. Elfogadta Gyömörey Sándornak azt az indítványát, hogy az egyházi célvagyont mentesíteni kellene a kisajátítás alól. Arra az esetre, ha a szakasz törlésére vonatkozó indítványát nem fogadná el a bizottság, módosítást terjesztett be, amely szerint a kormány mielőtt állami igénybevétel történnék, kérjen a képviselőháztól engedélyt minden járásra vonatkozólag. Krúdy Ferenc,'Farkas Elemér, Rassay Károly"és Esterházy Móric gróf hozzászólása után Darányi Kálmán földmivelésügyi miniszter szélalt fel. megállapitotta, hogy csak tulkonzervativ és másrészt radikális oldalról támadták a javaslatot, amely ezek szerint a helyes középúton halad. A nagybirtok részére kisbérietek létesítésével módot nyújt a javaslat arra, hogy a tulajdonjogot o^gt ártsa. A szociális feszültség levezetésére igen lényeges mértékéén alkalmas már az is, hogy a törpebirtokosnak módja lesz törpebirtokának kiegészítésére. Ami a házhelytet illeti, a kormánynak - a pénzügyi korlátok kőzött - módja lesz a házhelyakciát'tovább-fejleszteni. Hangául yo zta, hogy távol áll tőle az a gondolat, hogy egyházi vagy' kulturális célokat szolgáló ingatlanokat megfosszon attól a lehetőségtől, hogy céljukat tov áob szolgálják. Egyrészt lényeges kíméletet biztosit maga a szakasz, másrészt á tulajdonjogot ezeknél"a oélvagyónoknál fenn lehet tartani azzal, hogy kisbérleteket alakítanak. • • •: . ,. ;. Ahol peeig végszükség esetén ilyen' oélvagyonhoz selí* nyúlni, ott előmozdítja majd a cserebirtok szerzéséinek lehetőségét, azt, hogy ezeket a célvagyonokat lehetőleg erdőtirtokokkál egészítsek ki. A"miniszter felszólalása után a bizottság a szakaszt változatlanul elfogadfcs, a módosító ás kiegészit inflitvanvoksit pedig elutasította, /Folyt.köv./ Gu/flíi Zalaegerszeg, foburá r 28 .. felhívása, amelyet/ Kozma Miklós belügyminiszter /az ország inségsujtotta vidékeinek megsegítése érdekében a társadalomhoz intézett^ ' ; élénk visszhangot keltett Zala vármegye ben is. A vármegye tisztviselői kara elhatározta, hogy kebelében gyűjtést rendez és a nemes akuic támogatására márciusi illetményének egy részét felajánlja.MTI/ o- s/áav. - — P o z s o n y, február 28. . '. . A Magyar Nemzeti Párt pozsonyi szervezete foglalkozott azzal a sérelemnél .hogy a pozsonyi üzleti életből a magyar nyelvet ki akarják küszöbölni. A párt határozatában kimondotta,hogy ugy méltányossági,mint ésszerű okokból kívánatos .hogy a pozsonyi üzleti világ ugy cégtábláira,mint üzleti közleményeiben helyezze vissza a magyar nyelvet a más nyelvek mellé,annyival is inkább,mert a magyarság ezt a legnagyobb figyelemmel kiséri és nyelvének védelmére készen áll érdkkeit az üzleti világban is megvédeni. /MTI/ S ^ AV ' . ORSZÁGOS LEVÉLTÁD