Napi Hírek, 1936. február/2

1936-02-21 [0364]

Az együttesen kezelt közselékből csak egy izben, az 1935 december 31-én fennállott hátralékot lehet földben leróni, míg az örökléái, ajándékozási, és ezekkel kapcsolatos va gyonátruházási illetékek a jövőben is mindaddig földben ráhatok le 4 amig a javaslatszabta tizenötmilliós hatéit el nem^ ór^te. A köztartozáshátrálékok fejében átvételre kerülő földek becsértékét is a tulajdonossal egyetértésben kell megállapítani. Megegyezés hiányában ilyen esetekben is biztosítva van a tulajdonosoknak a biroi panaszjog. A VII . fejezet foglalkozik a felhasználás előkészítésével, valamint a *. kisbirtokban részésitendők kiválasztásával, JUsbirtok­hoz futtatását a javaslat szerint magánérdekből senkisen) követelheti, még ha az előirt feltételeknek megfelelne is. Tulajdoni formában kisbirtokot juttatni vagy törpebirtokot kiegészíteni csak olyanoknak lehet, akik a vételár 30 százalékát előre lefizetni képesek ., haszonbérlet esetében pedig a kishaszonbérlet egyévi bérének megfelelő óvadékot letétbe . tudják helyez­ni és a szükséges gazdasági felszereléssel is rendelkeznek. Ezekből a fel­tételekből, amelyekkel a komolytalan, önállóságra még meg nem érett^igények jelentkezését óhajtja a javaslat kizárni, kivételt csak a felhasználás következtében állasukat vesz ett gazdasági cselédek és hadirokkantak erde­kében tesz. Ugyanez a fejezet gondoskodik a gazdasági iskolát végzettek, vitézek, hadirokkantak és fronfhardosok fokozottabb figyelembevételéről és a háromnál több gyermekes családok kedvezményezéséről. A javaslat VIII. fejezete az:: uj birtokszerzokkel kötendő adásvételi és haszonbérleti szerződések tárgyában, valamint a birtokba­vezetés és tulajdonszerzés kerüli eljárás tekinteteben s végül a kelet­kezett uj kisbirtokoknak tuladosódása és elaprózódása ellen felvett rendelkezésekről intézkedik. A fejezet szerint huszonöt évnél hosszabb törlesztési határ­időt a birtokszerzők sem kaphatnak, gondoskodik vise ont, hogy azok az uj kisbirtokosok, akik lakóhelyüket változtatva, más község határában szereznek birtokot, az elsősekben fizetési könnyítésekben részeéittesse­nek. A birtokbavezetést a tulajdonos termelésének zavarása nélkül, kellő időben törtónt ^előre értesítése mellett kell foganatod tani. Mind az adás­vételi szerződéssel, mind haszonbérleti szerzí$oessel birtokba vezetett kisbirtokos, utóbbi azonban csak tizévi pontos teljesítés után - a vételár, illetve becsérték ötven százalékának lefizetése után telekkönyvi tu­lajdont igényelhet. A vételárhátralék letörlesztéséig, de legalább a tulajdoni he jegyzést 51 számitott harminckét évig a kisbirtok elidegenítési es terhelési, egyesítési és osztódási tilaloms. alatt áll. Megengedi azonban a javaslat,^ hogy a termelés folytatásához szükséges kölcsönök a kisbirtok teherbiróképességének A. . hataráig földmivelésügyi miniszteri engedély­lyel felvehetők legyenek, A II. fejezet a feltételeknek meg nem felelt birtoksze rzők kimozdításával ós a keletkező kisbirtokok visszavásárlásával foglalkozik* 3a a fejezet ad lehetőséget arra, hogy a javaslatban pontosan körülírt esetekben az egyes feltételeknek meg nem felel" birtokszerzők mindaddig, amig telekkönyvi tulajdont nem saereratek, birtokukból kimozdíthatok le­gyenek. Visszavásárlási jogot biztosit a fejezet egyik szakasza az állam­nak abban az esetben, ha a telekkönyvi tulajdon bejegyzésétől számitott harminckét éven belül a birtokszerző meghal s örökösei nem tudnak meg­egyezni a tekintetben, "hogy a kisbirtok egy kézen maradjon. Ilyen esetek­ben az állam a visszavásárlási jogot gyakorolva, a kisbirtokot'a leszár­mazó örökösök legalkalmasabbik-'nak juttatta, gondoskodhatik arról, hogy a többi örökŐstárs is kisbirtokhoz jusson vagy azokat örökrészük erejéig a telepítési alapból készpénzben kielégíti. o K/K faoVvt k™./ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Thumbnails
Contents