Napi Hírek, 1936. január/2
1936-01-29 [0362]
London, január 29. /Magyar Távirati Iroda/ A mai minisztertanács két éra hosszat tartott ás a Reuteriroda értesülése szerint meghallgatta'Eden külügyminiszter jelentését a népszövetségi tanács legutóbbi üléséről, főként a 18-as Bizottság ál falaz olajzárlat tanulmányozására kiküldőt t miiszaki albizottság feladatairól, ^minisztertanács a műszaki albizottságba küldött angol szakértőnek adai dó utasításokkal is foglalkozott. Az angol kormány nézete szerint a műszaki bizottságnak foglalkoznia kell az olajzárlat gyakorlati lehetőségével és az azzal kapcsolatban felmerülő pénzügyi terhekkel is. A minisztertanács a honvédelmi bizottság jelentése alapján áttekintette az angol haderő hiányait és azok pótlásának módjait. Imi a haderőfejlesztés költségeit illeti, hir szerint az összes fegyvernemek tervezett fejlesztésének költségeit 100-150 millió font-sterl ingre becsülik. Ilyen hatalmas összegnek adók utján való előteremtése azonban több évre megbénítaná - a pénzügyi körök véleménye szerint - .Anglia költségvetési egyensúlyát. Szert mindjobban erősödik az a felfogás, hogy a""kormány kölcsön kibocsátásával, fogja a költségeket előteremteni, ami az adófizetők nagyobb megterhelése nélkül tenné lehetővé a szükséges haderőfejlesztést. Az alsóház összeülése után a parlament elá terjeszti a kormány a legutóbbi csepatmozdulatok és hadihaló-mozdulatok költségeire vonatáoző pótköltségvetést. L Bl/Vi 4 Bécs, januá 29. A páneurópai unió helyiségében Hantos Elemér volt államtitkár ma előadást tartott a Dunamedence gazdasági uj jáalakitás;r ól. Sikraszállt a dunai államok gazdasági együttműködése mellett Bulgária bevonásával és Németország es Olaszország későbbi csatlakozásával, ü dunai államok kereskedelempolitikai téren különleges helyzetbe jutnának azzal, hogy a legtöbbkedvezmenyes rendszeren kivül szorosabb gazdasági közösségre lépnének. Az előadást hosszabb vita követte , amelyben résztvettek Eranpes és Mataia volt miniszterek, Peierabend, a cseh gabonaegyedárusag elnöke, és Dumba volt nagykövet. Végül elhatározták, hogy az osztrák kormányhoz azzal a javaslattal fordulnak,*hivja össze a lehető leghamarább értekezletre a dunai államok kormányait és ezen az értekezleten állapítsák meg a Dunamedence kereskedelempolitikai, valutapolitikai és közlekedéspolitikai együttműködésének alapelveit. /MTI/ C Bl/ Vi Ki A m s t e r d am, január 29. ?t , . . . N Az államtanács jóváhagyta azt a törvényjavaslatot, amelynek ért elmébenkülönad ót rónak ki a külföldre utazó holland alattvalókra. /MTI./ * W Cs/L > K; C o a lÁa t e /Oklahoma/, január 29. . ^ Egy társ&sgépkocsi, amelyen egy iskola növendékei ültek, a fagy következtében síkos országúton felborult. A kocsi vezetője és három gyermek meghalt, tizenkettő súlyosan megsebesült ^TI./