Napi Hírek, 1936. január/2
1936-01-19 [0362]
Jk szombathelyi üudósitás X/íl. folytatása,./ - A politikai és közéleti kérdések után eljutottam az utolsó ponthoz, amelyről beszélni akarok, amely azonban annál inkább szívügyem*, és ez : Szombathely városának ügyei. Lehet, hogy ezen a ponton talán csalódást okozok, En megteszem, megtettem és a jövőben is meg fogD-m tenni a város rdekében mindazt, ami tőlem telik, honorálni fogom és igyekszem honorált a tni a városnak azokat a kívánságait, amelyek jogosak, szükségesek és a kormányzat intencióival megegyeznek, Tudom,"hogy Szombathely mit teljesít végvárként kultúrában,Civilizációban, Ismerem nehéz helyzetét, amelybe Trianon által jutott és amit eddig megtehettem, azt meg is tettem érte, de ne mélt°ztass«ttak. tolom kívánni, hogy most -erről a helyről felsoroljam azokat a korábban tett Ígéreteimet, amelyek azóta már beváltásra is került.jk. /Éljenzés./ Ke méltóztassanak tőlem • most, midőn beszámolóbeszédet mondót lám, Ígéretet senkivánni a jövőre. Nem pedig azért, mert ugy érzem, hogy az a szeretet, amely Szombathely városa, választóközönsóge és. közöttem fennáll,- sokkal elmélyültebb, sokkal magasabb szempontok által vezetett és érzésben is sokkal előkelőbb, semhogy akkor» amikor országos jelentőségű kérdésekről beszélek, olyan igéi-eteket tegyek, amelyek szükségesek a város fejlődése szempontjából, de amelyeknek - ugy érzem - nem ma és nem ebből az alkalomból van aktualitásuk. - 3uosuzom és beszédemet azzal fejezem be, amivel kezdtem: Engem Szombathely város alig vagy csak híremből és néhány korábban, a régi időben tett látogatásomból ismert és mégis megtisztelt egyhangú mandátumával. °- T o/L /Folyt.köv./ Dersingham, január 19. Az angol király a nap folyamán több orát aludt. A kastély keritésráosai körül nagy érdeklődést és izgalmat kellett az a tény, hogy a walesi herceg Londonba utazott a kastélyból. A walesi-herceg ésHpaldwin beszélgetésinek táxijgjráról semmi §em szivárgót*,ki. Ugy. latszik, hogy a beszélgetésben a oraly betegségéről volt szo. Azt hiszik, hogy ha az orvosok véleménye szerint a betegség hosszadalmasnak ígérkezik, " Atanjcs megalakítására kerülhet sor./MTI/ Y Bl/Vn *TTf» L t n d o n, január 19./Havas/ A walesi herceg délután fél öt óra előtt néhány perccel zett meg a Downingstreetre. /IvrTI/ Y Bl/Vn - - Pá r i s. január 19./Havas/ ; . '•: •' , . í radikális szocialista párt végrehajtó bizottságának ülésén Daladier megválasztása után politikai vita ke zdudö f t Jean Zav. képviselőnek az általános politikai helyzettel foglalkozó felszólalásával. Beszédében egyebek között megállapította, hogy a radikális párti képviselők nagy része Laval külpolitikája ellen szavazott. Fölvetette azután azt az általánosan tisztázatlan kérdést, vájjon lehetsíges-e az, hogy a radikálisak egyidőben foglaljanak helyet a kormány kebelében és az ellenzék padsoraibán. Szükség van arra, fejtette ki,hogy a radikálisak újból egységesen szavazhassanak elvi kérdésekben. Kéri a vegrehajtóbizottságot, vegye tudomásul és hagyja jóvá Herriotnak azt az elhatározását, hogy kiláp a kormányból. Zajnak . beszédéhez maga i Daladier is szerencsét kívánt. /MTI/'