Napi Hírek, 1936. január/1

1936-01-02 [0361]

Pá r i s, január 2. /Magyar Távirati Iroda,/ A sajtó/egyes szélsőbaloldali lapo-. kivé elével, eléggé tárgyi* iagosan iteli mag a doloi bombázás ügyét és a legutóbbi seletafrikai táviratok alapján helyesbiti az első rámairekat, P^­s 1 i? 0ir rémutatnak arra. hogy Aádisz-Abeba a nemzetközi köz­vélemény falizgatasa céljából szándékosan küldötte szét az első" túlzó jelentéseket*. Most már határozottan megállapítot%ék - irja az Ami du r ? up i 9 T'.hoiy Abesszínia a dolói bombázás ügyében ros szhiszsmüen járt el. rianf természetesen tüstént készpénznek velta fz Abesszini^ból ere­?° . , hireszielés eket. Az igazság azonban ali. huszonnégy óra 1-íorgssa alatu kiderült, Mindene keiott a svéd kórházi'különitoény nem pusztult el es maga a vöröskareszt is tiltakozik a néeus as> 3 za tas an tuizu táviratai ellen. Bóma közölte, hogy az olasz repülők sohasem bom­báznak szancesosan kórházi különítmény akat, jóllehet a vöröskereszt­je lyeny a legtöbbször katonai táborokat takar. A doldi bombázás e­torlas volt azért, hogy az abesszinek két fogságba esett olasz repülőt naiaira siroztak. t Mindebből azt állapithatjuk meg - irja a lap -, hogy a genfi Kcro:í nyilvánvalóan elfogultak Olaszországgal szambán és hegy az abesszin távirati irodák az olasz hadsereget barbár hordáknak alarják íextüntetni, míg a negus úgynevezett katonáiban a lovagiasság utolsó megtestesítőit szeretnék bemutatni. Másfelől bebizonyosodó tt az is, hogy epén azot^az államok, afelyeka dolói bombázással kapcsolatban a mél­tatlan kooa s_ komé diaját játsszák, dum-dum-lovadé keket szállítottak a negusnak. Klssö több beosületasségra es józan észre volna szük^é^, A lapok genfi tudósítói J >­-. ' • , . ljh3 tség; sn^k tart­ják, nogy a svea kormány a felizgatott skandináv közvélemény nyomása alatt végül is közvetlenül a népszövatsés tanácsához fordul, hogy oltalmat karján az Európából Abassziniába küldött egészségügyi külonitnényak szá­mára . K1 Madrid, január 2. ,N A királypártiaknák azt az indítványát, hogy a spanyol kormányt . az alkotmány 81.. 107. és 110. szakaszának megsértése miatt helyezzék vad alá, Gil Tloolesi a katolikus népakció vezére is aláirta. Az,iratok összesen 46 aláírással átnyújtották a képviselőház elnökének s reá várnak most a további teendők ebben az ügyben. A köztársaság elnökének vad a la helyezésé­re vonatkozó indítványt el kellett ejteni, mert nem volt meg a.megfelelő számú aláírás. A miniszterelnök nyomban felkereste a köztársaság elnökét, aki hir szerint még ma feloszlatja a képviselőházat. /MTI/ Oa/Kh - - ­KI Madrid, január 2,. , , t , , 1 N A köztársaság elnöke az ui kormánnyal közölte az ország Külpoli­tikájának irányvonalait s megjegyezte, hogy az európai viszály veszélye szerencsére mindinkább csökken es Spanyolország mindjobban állani tuoja semleges magatartását. Sz Genfre is vonatkozik, ahol Spanyolország szintén olyan álláspontot akar elfoglalni, amely semmiféle veszélyt nem rejt magá­ban. /MTI/ h Gs/Kn - - ­r\j London, január 2. lN Anglia déli vidékein az áradások nyugtalanító mereteket öltöttek. A Themae továbbra árad és az időjárási jelentések az Atlanti-óceán felől ujabb esőket jelentenek, k Thenwe alsó és középső völgyeben nagy.kiterjedésű terület áll víz alatt és a forgalmat csak tutajok ás csónakok segítségével tudják lebonyolítani. Néhány falu. teljesen el van vágva a külvilágtól. Bxford környékén messzi területen csak vizet lehet látni.különösen nehéz a helyzet a "Kanti grófságban, Anglia "gyümölcsöskert jóban", ahol sok kert áll víz alatt. /MTI/ i'H" Os/Sn - - - ORSZÁGOS LEVÉLTÁR K. szeketó

Next

/
Thumbnails
Contents