Napi Hírek, 1935. december/2
1935-12-16 [0360]
Belgrád, december 16./Magyar Távirati Iroda/ Már két-három nap óta egyre határozottabb formában merülnek fel olyan hirek, hogy a kormány rövidesen lemond, vagy legalább is újjá-? alakul, A hireket megerősíteni látszik Sztojanovics ' Icának háromnapos belgrádi látogatása. Sztojanovics, aki a radikális párt vezére volt és jelenleg a kormánypárt radikális főbizottságának tagja, megbeszéléseket folytatott Korosec belügyminiszterrel és Szpaho kereskedelmi miniszterrel. Mint megbizható forrásból hire jár, Sztojanovics ma délután l/S 4 órakor felkereste Sztojadinovics miniszterelnököt is ( akit állitólag a radikális-főbizottság nevében felszólított, hogy kormányával együtt mondjon le. Ez a hir még nem volt ellenőrizhető, de nem is cáfolták. Készülő belpolitikai változásokra vall az is, hogy Pál kormányzó herceg, aki a belpolitikai kibontakozásnak szinién fontos tényezője, ma délelőtt több megbeszélést folytatott. Fogadta a többi között Komnenovies testnevelésügyi minisztert is, aki hir szerint már be is nyújtotta lemondását. Ha ez nem is bizonyulna valónak, feltehető, hogy Komnenovies kihallgatása összefüggésben van a kormányválsággal. Minthogy a lapok a cenzúra miatt semmit sem Írhatnak, igen nehéz megbizható értesüléseket; szerezni. A városban azonban erősen tart ja-magát az a hir, hogy néhány napon belül megtörténik a kormány átalakítása. Amennyiben a miniszterelnök személyében is változás lesz, elsősorban Trifunovics volt miniszterelnök és Korosec belügyminiszter jöhet szóba, eszélnek még Markovi és Lázárról, a radikális főbizottság tagjáról, CÉsirics £ képviselőházi elnökről'és egy tábornokról, aki jelenleg a hadügyminisztériumba van beosztva, B Hb/Kh Genf, december 16,/Magyar Távirati fro da/ A nemzetek szövetségnek tanácsát szerdán délelőtt 11 órára az iraki asszírok ' letelepitése ügyében hivták össze. Szd esett arró*l, hogy Nagyőritannia képviseletében Edehen kivül Hoare" külügyminiszter is el^g^ön ,• személyes jelenléte ugyanis eloszlatná a külföldön elteriedt hiedelmet, mintha Nagybntannia kormánya csal: énen kényszerűségből" csatlakozott volna a párisi olasz-etióp béke tervezethez és nem tenné azt"szivvel-lélekkel magáévá. Hoare azonban az angol parlament csütörtökit ülésén részt ve^&^az olasz-e ti ópi a i biketervezet feletti vitában s ezért nem jöhet el lenibe. . Lavcl csak szerdán reggel érkezik Genfbe es minthogy csütörtökön a francia szenátus fontos ülésén kell jelen lennie, meg szerdán este eltávozik Genfből. Erre a körülményre való tekintettel a tanács a szerda délelőtti ülés után valószínűleg délután ujabb ülésre' lön össze, amelynek napirendiére az olesz-abesszin bái:e tervezet keraesét tűzik ki ás " Lavalto fel-^r'szólrl Minden ettél függ azonban, hogy v-ijon Olaszország válaszát mind Franciaország, mind; Nngybritrnnfa kormányaival még ideiében, vegyis a tr.nács szerdr délelőtti ülése előtt ' " feerf&Uö. Genfi olasz köroxuen utalnak arr' , hogy ?. be.se; . tervezet elfogadása körül az olrsz közvélemény meg nem ritkult ki egyöntetűen, ezért célszerű lo~z a fssisztr nagytanács szerdán megtérten dó ülésének határozatát megvárni igy tehát e Duce valeszr csütörtök előtt nem érkezik Genfbe, Azt a hirt, hogy Aloisi baró a szerdai tanácsülésen ielen lesz, szintén nem erősibik meg. Mindezeket a körülményeket összefoglalva, ma még nem lehet a tanács időp^rogrammját határozottan megállapítana ás,számolni kell annak lehetőségével, hogy a tanács szerda delucani alasen mog nem fog] alkozii % az olasz-etióp béketervezet kérdése vei, illetve hogy erre a délutáni*ülésre egyáltalán sor sem kerül. Lehet, i hogy ebben az Ügyben az első ülést csak Láváinak Genfbe.való visszaérkezése után i ( vagyis péntekre hivják- össze. A tanács ülésező se előreláthatólag napokig <Ő "l íprt •. o- Gh 31/Yi - - -