Napi Hírek, 1935. december/2

1935-12-16 [0360]

Londonból jelentik: Clevelandban 54 eves korában meghalt Mantis J.-Van Sweringen az amerikai vasutkirály. Mint földhöz ragadt szegény szülök gyermeke ifjú korában rikkancsként kereste kenyeret. . Idővel oly óriási vállala­tot épített fel, amelybe 33.600 kilométer vasúti hálózat tartozott. Vasúti "birodalmát", amelynek értékét 3000 millió, dollárra becsülik, egyidőbefi a Morganok akarták kezéből kicsikarni, akiknek 50 millió dollárral tartozott és akik' érdekeltségüket érverés alá akarták bocsátani, A vasutkirály erre hárommillió dollár költséggel megalapította a Mid-America Corporation^t, . . amely visszavásárolta a részvénytömeget. Van^Swe ringen halálát orvosai szgrini a túlfeszített munka és izgalom idózta elő. filéténe* első és utolsó pihenőjét 1929 nyarán engedte meg magának. /MTI/ oL K/K • Londonból jelentiki ; , , Lord Swinton légügyi miniszter megnyitotta a legi haderő dos­fordi repülő-kiképző iskoláját, amelynek építése 6000 fontba került. A minisz­ter, aki óriási bombavető repülőgépen érkezeit a megnyitásra, beszédében Ki­jelentette," hogy rövid időn belül meg kell háromszorozni az angol legi had­erőt, ami nemcsak rengeteg uj gén építését,, hanem óriási pilóta tartalék ki­képzését is követali. A légi haderő egyelőre 12 uj, repuloiskolat kap, de ezt a számot szükség esetén még növelik. A világbékét csak az biztosíthatja, ha előre megértetjük a támadóval, hogy rossz üzlet a haboru - mondotta a miniszter. /ÉTI/ f L K/K Londonból jelen tiki tíikorsky gor, a hires repülőeépépitő a ^ational Aeronautics Magazine-ban irja, hogy bridgeporti gyárában egy 65 tonnás és egy 40 tonnás óriási repülőgép épül az Európa-Amerika közti szolgálatra. A közel­jövő óoeanfepülógépe a "China Clipper"-nél nyolcszor nagyobb repülő szálloda lesz, kényelmes gálófülkékkel, ebédlő, dohányzó helyiségekkel, sétáló fedél­Z'ettél és táncteremmel. Ezek a gépek 6406 kilométert repülhetnek leszállás nélkül ej 24 óra alatt kelhetnek at az O ce án fölött 4o00-6000 meter magasságban. Valemannyi helyiségben oxigénszolgáltató készülék lesz. 4z ilyen gépek épitése már ma is csak pénzkérdés, /MTI/ oL K/K Londonból jelentik^ A newyorki rendőrség ünnepélyesen elégetett negy tonna szemerei sértő könyvet és folyóiratot, amelyeket az elmúlt évben tartott orkölcsrenüé­szeti könyvrazzia során foglaltak le. Az óriási máglyát John S.Summar, a newyorki erkölcs védelmi társaság elnöke lobbantotta lángra, aki kíméletlen . ( hadjáratot folytat az erkö&csrontó irodalom ellen. A máglyát újságírók es saj fényképészek hada állotta körül és négy óráig tartott, mig az óriási papir­t öm g a lhamva d t. /MTI/ oL K/K Londonból jelentik! M ,.. John Paul Duff, Amerika leghirhodtőbb nőgyüloloje, az "Asszonyok hamisságai" hires nőell^nes könyv szerzője 72 éves korában Chicagóban öngyilkos lett. Hatxahagyott levelében bevallotta, hogy csak most látja bo, mily elvisel­hetetlen a magányos élet ridegsége. /MTI/ ° L ~ ORSZÁGOS LEVÉLUfl

Next

/
Thumbnails
Contents