Napi Hírek, 1935. december/1
1935-12-06 [0359]
London , december 6. /Hr.ves/ A tengerészeti értekezleten résztvevő amerikai küldöttség megérkezett Southampton-ba. A küldöttség vezetőié Norman Davis, tagfai edig Wtlliam Standley tengernagy, './illiam Philips tengerészeti álFamt: tkar, Eugene Dooman szakértő./ 'Ti/ Y Ba/Y * Paris, december 6. íbarnégaray képviselő, a tüzkereszt egyik vezetője, aki^a képviselőház ma. dé Ielórti ülésén a szövetségek lefegyverzésére irányuló javaslatot előterjesztette, a Havas Iroda t dósitója előtt a következőket mondotta előterjesztésének indokairól: - Felszólalásom alkalmával az a nyugtalanság szólott belőlem is, amely az/országot eltölti annak láttára, hogy a közvélemény két látszólag /esészf egymás el Len forduló nagy táborra oszlik, amely kát tábor azonban a közszabadságok védelmére feltámadt ugyanazt a nemzeti ösztönt fejezi ki. Azt az aggodalmat akartam kifejezésre juttatni, amelyet e helyzet miatt mindnyájan érzünk, hogy az. tán levonjam ebből az önként adódó következtetést, amely nem más mint a nemzeti kibékülés. Nem felejtettem el azt, amit Lyautey tábornagy halálos ágyán mondott barátainak: 'Mondjátok meg Delarocque ezredesnek, hogy a nemzeti kibékülés az, amit meg kell valósítania, /áll/ Y Ba/Y Rio de Janeiro; decem er 6. Pachecc Félix volt brazíliai külügyminiszter meghalt, / Ti/ Y Ca/Y G a n f, ^december 6. /Magyar Távira ti Iroda/ Ravasz László refernátus püspök különböző svsájci rof ormát jRis zsinatok meghívására Svájcba utazott, ahol gazdag programom megvalósítása várt ra. Ravasz László püsfiök Zürichben a Szent rétit templomban előadást tart-tt az ookumonikus /a protestáns egyházak világ testvérisége/ kérdésről. A püspök fogadta a zürichi^magyar kolóniát. A zürichi egyháztanács és a teológiai kar a városházán ren.affitt fogadtatáson üdvözölte a magyar püspököt. A szónokok hangsúlyoztak az évszázados magyar-svájci kapcsolatok jelentőségét és rámutattak arra, hogy a svájci református egyház kívánatosnak tartja e kapcsolatok kimélyitését. , . •> ... Bázelben dr* Koesdin, a kereztsrtyen njusagi egyfSÜB tek világszövetségének alelnöke fogjrdta Ravasz László püspököt, aki bázeli tartózkodása alatt az egyházi körök vezető személyiségeivel fontos megbeszéléseket folytatott a svájci és magyar protestáns testven együttműködés fokozása ügyében. ... ' . - • • i *.*.«„* Bernbün Havas z László püspök na£gv érdeklődés mellett előadást tartott a magyarországi protestantizmus múltjáról és jelenéről. A Püspök Velics László berni magyar követ kiséreteben tis, telgo lat oga t?st tett Minder szövetségi tanácsosnál, a svájci konföderáció elnökénél, tovabo Mottánál, a külügyi osztály vezetőjénél. AA í^« Ravasz László püspök december o-en Génibe érkezett es délben résztvett a genfi református konviktus és a genfi agyhaztestulatek által tiszteletére rendezett viliásreggelin. Este az oekumenikus testületek gyűléséin. •-, amelyen ,. Ke ller Adolf elnökölt, tartalmas előadás. A püsoök Genfbll Magyarországba v ló visszautr.ztában kiszállt Twanban, ahol meglátogatta dr^ Irlet-ot, a magyar-svájci egyesület elnökét ? a mngyar gyermekek megsegitésere irányuló svájci mozgalom lelKes vezérét. ORSZÁGOS LEVÉLTAR Ch Ma /K K szekció