Napi Hírek, 1935. november/2

1935-11-26 [0358]

P á r i s, november 26./Havas/ Laval miniszterelnök ma rádióbeszédet mondttt. A miniszter­elnök utalt arra, milyen súlyos körülmények közepette adott neki a képviselő­ház felkatalmazást arra, hogy megvédje a frankét és essze törje az üzérke­dést. A-frank veszedelemben volt. Gyors és mélyreható intézkedésekre volt szükség. A költségvetési ' hiány legalább tiz milliárdra volt becsülhető, ugy hegy sürgős és lényeges megtakarításokkal úrrá kellett lenni ezen a hely­zeten, JÍZ volt a <»: • felhatalmazás, amelyet a képviselőháztól kaptunk. A felhatalmazás világos és szabass volt. Késedelem nélkül kellett cselekednünk és ezt meg is tettük. A miniszterelnök ezután megállapította; hogy a július 16.-i husz törvényerejű rendelkezés s költségvetést 6.650.000.000 frankkal könnyí­tette meg és . i az állami bevételek számára is uj fcrrástkat biztosított. A közkiadásokban elért megtakarítások végösszege körülbelül tiz milliárd volt. Míg az 1935-i-költségvetés 47.800.000.0§O tolt, az 1936.-i költség­vetés végösszege 40.010.000.000. A csökkentés tehát több mint 16 és fél százalék. Számadatokat nem lehet kétségbevonni, ugy hogy azok minden kétséget kizáróan mutatják pénzügyeink igazi állását. Á gazdasági váltság óta elsc­izben történik, hogy az-állandó állami bevételekkel a rendes kiadások vég­összege összhang-ban áll. Ezt az eredményt a kincstári kiadások majdnem egész vonalán végrehajtott tiz-százalékos csökkentéssel érhettük el. A szigorú intézkedés mindazokat érintette, akiknek a költségvetés kiadási tételeiből jut. Más intézkedések is történtek, amelyeknek~merészségét a körülmények igazolták. Csökkentettük a jelzál»g-kamatct ; a gáz, a szén, a villamos-áram árát, " megreformáltuk a közigazgatást. Munkánk jórésze-még ismeretlen, de az ország már élvezi hasznát. A kormány törekvése mcst az, hfgy megélénkítse a nemzeti termelést. Mintegy 500 rendelet tartalmazza a Kormány munkáját, amelykéz parlamenti viták esetén több esztendő lett volna szükséges. Angliában a kormány a mienkhez - hasonló helyzetben a törvényhozó testület bizalmát négy esztendeig élvezte. Nekünk ne adjanak,csak négy hó­napot e kérdések rendezésére. Mar néhány heti munka után ítéljék meg ' I a legszigorúbban kísérletünket és annak haszna szerint foglaljanak állást. I E/Vn _ _ _ L o n d o n, november 26./Havas/ Lloyd George M& f öt év óta-a független liberálisok vezért, ma újra megalakította a liberális pártot. ügy tudják, hogy Lloyd Gecrge felhívást kapott, hogy Herbert Saiiuel helyébe'ismét vegye at az ennek vezetése alatt álló liberális osíport irányítását, Lloyd Greorge ezt azonban elutasította, nyilvánvaló, hogy Lloyd ü-ettrge bizonyos függetlenséget akar magának biztosítani <Js nem kívánja politikai pályafutását anhtz a párthoz kötni, amelynek léte nagyim is súlyos, fim/ Y E/Vn - - ­P á r i s,_ november 26,/Havas/ A radikál is— sz o cla lista csoport közleménye a többi között a következőket mondja! A csoport tárgyalta azt a javaslatot, amely szerint elsősorban a pénzügyi kérdéseket vitassák meg, azzal a föltétellel, hogy közvetlenül utána Ohauvin jelentését és a politikai szövetségekkel összefüggő kérdéseket vitassák meg. A^párt utasította a baloldali . bizottságban helyetfoklaló képviselőit,^ hogy a többi pártokkal a napirendül megegyezést létesítsenek, mielőtt a vitarendről véglegesen " döntenek. /MTI/

Next

/
Thumbnails
Contents