Napi Hírek, 1935. november/1
1935-11-12 [0357]
• így kénytelen lesz olyan gazdasági és pénzügyi jellegű intézkedéseket foganatosítani, amelyek egyebek között az árucsere és forgalom jelenlegi folyamától lényeges eltávolodást ere ményeznek, hogy ily módon teljes mértékben megszerezze azt, amira a nemzet életéhez szükség van. Az egész olasz kivitel megtiltása több mint gazdasági.rendszarbály, ez már valójában ellenséges tény, amely bőségesen igazolja a kikerülhetetlen olasz ellenintézkedéseket. Az ol asz kormány eze.kivül hangsúlyozza, - és az a körülmény, hogy érdekelt fél a vitás ügyben, nem rontja le a tárgyilffgos megállapítás értékét, - hogy 44 millió embernek a világgazdaságból való kizárására irányuló mesterséges kísérlet azzal a veszedelemmel fenyeggt, hogy azonnal és bizonyosan kiszárítja a munkások millióinak életfenntartói forrásait az egész világon. A szankciók és ellenszankciok végül igen súlyos erkölcsi és lélektani következményeket vonnak majd maguk utan s a lelkekben oly zavart keltenek, amely hosszú, ideig tart meg azután is, hogy a megtorló intézkedések betöltöttek rendelkezésüket es azzal az-eredménnyel fognak já ni, hogy,, megnőve lik a világ gazdasági , zűrzavarát., . Hl; Olaszország, amely Wg szövetségi alapító tagságát annak a véráldozatnak köszönheti, amelyet az 6 fiai is hoztak, hogy megszülethessek a Népszövetség, tiltakozik ugyan az o hatranyara követett eljárás ellen, de" ezideig még sem akart kiválni a genfi intézményből, mert elejét óhajtotta venni annak, hogy a szobanlevő viszály szelesebb kiterjedésű bonyodalmakhoz vezessen. .. , . , . , , Az olasz kormány azonban, miközben megtett minden intézkedést, hogy az előállott helyzetből későbbi veszélyek kel etkeze set. megakadályozza, kö telességének véli, hogy ide jeben felhív ja a népszövetségi tagállamok kormányainak egész figyelmét az alkalmazandó,rendszabályokkal járó felelősségre és azok következményének .súlyosságára. Az olasz kormány hálásan fogadna, ha a jelénj egyzakkel megkeresett kormány tudomására hozná, hogy a maga szabad es szuverén megítélése alapján milyen eljárást szándékozik követni' az 01 aszorszag ellen javasolt megszorító intézkedésekkel kapcsolatban. /MTI/ Vá/Vá R ó m a, november 12. , Az olasz sajtó figyelme M- kale elfoglalása után a d'éli harctér felé fordul, ahol Graziam tábornok csapatai hajtanak végre nagyszabású hadműveleteket. U Sza/Sza - - A s m a r a, november 12. /Olasz keletafrikai szolgálat/ A legújabb hirek megerősítik azt az értesülése, hogy a nagy olasz támadás megindulása idején az abesszin hadvezetőség a haditerv szerint az északi harctérre küldte Kassza herceg 70.000, Imru herceg 50.000. Szejum herceg 50.000 és a császári gárda 7000 katonáját. A keleti harctérre a trónörökös vezérlete alatt álló 40.000 katonát és a délkeleti harctérre a har^rari kormányzó 20.000 főnyi seregét küldték. Az ellenséges abesszin seregnek az volt a feladata, nogy megerősítse a megtámadott vidéket és bekerítő hadmozdulatot végezzen. A gyors olasz előrenyomulás i , amely másképen történt, mint azt az abesszinek gondolták, teljesen megzavarta az ellenséget; Ckénytelcc": volt \ visszavonulni. /MTI/ ^JV4Z^7) ÍJ Sza/Sza - - - > J ' M a k a 1 e. november 12. /Olasz keletafrikai szolgálat/ i A városban az élet visszatért a rendes kerékvágásba. . y A hires sópiac újra megkezdette működését. Az orvosok,és a gyógyszerészek is elkezdették már munkájukat.-A lakosság az eladásolwés vásárlásokat olasz pénznemben bonyolítja le. Makale egész vidékén folyik az utánit és. /MTI/ . ORSZÁGOS UVEUA* U Sza/Szr , - - % É*Ö