Napi Hírek, 1935. november/1
1935-11-11 [0357]
/Hónán miniszter nyilatkozatának .* .—.. folytatása./ DG nindon nás hivatalos és nonhivatalos személyiség részéről is a rokonszenvnek ugyanilyen jeleivel találkoztam. • A lengyelekkel valé érintkezés során nekünk magyaroknak mindenesetre legkedvesebbnek és legfeltűnőbbnek is látszik az a körülmény, hogy a társadalom legszélesebb rétegei tisztában vannak történelmi kapcsolataink állandóságával ős mélységével. Etekin tétben a magyar társadalon sokat tanulhatna a lengyelektől. Ilyen körülnények között igen nagy szerepe volt látogatásom programján de előkészítésénél is, hogy mindenütt szenbekcrülj ek a ké t nenzet történetében egyaránt szereplő egyéniségekre vonatkozó emlékekkel. Ráthory István, Anjou Hedvig," a magyar történelemben is szerepvivő Jagellók, Bem József emlékét a lengyelek a legnagyobb szeretettel ápolják és a nagy történelmi egyéniségek tiszteleté re(gsakj'alncQrég elhunyt Pilsudski tábornagy körül .most alland éan'növekvő es nár-nár legendás méretű kultusz tünetei kapják neg az embert. Nagyon sajnálom, hogy ezt az igazán nagyszerű történeti személyiséget már nem volt módomban életben találni, annál mélyebb hatást tett rám üvegkoporsóban az enyészet minden jele nélkül látható alakja. Személyét és alkotásait csak a legnagyobb tisztelettel értékel hc tjük. Végezetül mint egyetemes tünetről kell megemlékeznem a lengyel sajtó baráti hangjáról, amiben - s ezt jő lesz mogszivlelni - az ellenzéki lapok szinte versengtek a kormányparti lapokkal. A lengyelországi" ut tehát'nemcsak beváltotta, de messze felül is multa nindazokat a reményeket, anelyekot hozzá fűztem, i*3.tt á legnagyobb köszönettel kell megemlékeznem budaposti lengyel követünk, Lepkowski Szaniszlo és a ni Varsói követünk, Hory András munkájáról is, akik ezt a meggyőződésen szerint nemzeti és kulturális szempontból egyaránt fontos kérdést igen nagy lelkesedéssel készitették elő. Sza/fce R é m a , november 11. A király születésnapja alkalmából megtartott mai csapatszemle stkkal nagyebbszabásu volt mint más években. Összesen 35.000 ember vonult el a Duce előirt a Via del Impero-n. A menetben részt vettek a fasiszta ifjúsági szervezetek és a hadviseltek küldöttségei is. ° Eussolini a kormány több tagjának kiséretében lovon érkezett a szemlére. A közönség, amely már korán reggel szorongása megtöltötte a számára fenntartott helyeket, egetverő eljenzéssel fagadt a. A szemle után Mussolini a Palazzo Venezia-ba ment; a palota előtti téren óriási tömeg'várta, ... A lelkes ünneplésnek nem yolt se vége, se hossza. Musst.lini végül is megjelent a palota erkélyén és pár . buzditó szót intézett a sokasághoz. Szavai gyuitő hatást keltettek. /MTI? &J J YX Té/Té