Napi Hírek, 1935. november/1

1935-11-09 [0357]

Róma, november 9. /Havas/ A popolo di Roma dzsibutii levelezője jelenti, hogv nagymennyiségű hadianyagok érkeznek továbbra is Etiópiába. Legutóbb 12 tehergépkocsival 250 láda érkezett Dzsibutiba Etiópia számára. A ládák mindegyikében 26 Mauser-puska vtlt. Ezen kivül négy repülő­gépelháritó ágyút-ós hártm repülőgépet szállítottak Dzsibutin ke­resztül ütiépiaba. A hadianyagot % Nasibu ras hadseregnek juttattak el. /MTI/ Y Té/Vá 4 Róma, november 9. /Havas/ Mint a kelet-afrikai harctérről jelentik, a lakaiéba való bevonulás után Guxa fejedelem bemutatta az olasz hatóságoknak a bennszülött előkelőségeket, majd a következő beszédet mondotta: • Olaszország bölcsője a,világ • legrégibb műveltségé­nek. A legjobo sors, amit Tigré lakói maguknak kivanhatnak, az, nogy az olasz zászló árnyékában'élhessenek és örökre felszabadul­janak az eddigi elnycmatás alol. Adjunk hálát Istennek, aki vágya­kozásunkat megvalósítja es megengedi, hogv ismét visszatérhessek palotámba, ahonnan hü katonáimmal együtt azért távoztam, • hogy a fel­szabadítok oldalára álljak és velükhközösséget vállaljak. Azt a meg­bízatást, amelyet a hatalmas és igazságos •Tasz királytői kaptam, lelkiismeretes gondossággal fogom gyakorolni, abban a biztos meggyő­zodesoen, hogy magatartásommal Tigre lakóinak érdekeit szolgálom és udvos példát adok annak a lakosságnak'a számára, amely ma még alá van vetve Addisz Abeba zsarnokságának. , ... , . , A bennszülöttek, akik az olasz csapatok bevonulása előtt Ikakalebal elmenekültek, most tömegesen térnek vissza a városba hogy bejelentsék meghódolásukat. /MTI/ Y Té/Vá B é es, november 9, i -> A rendőrség tegnap este földalatti szociáldemokrata szervezkedés nyomára jutott, A mozgalom különösen a villamosvasúti alkalmazottak és , munkások között volt elterjedve. Név jegyzékeket is találtak es ezek alán­ján még az éjszaka folyamán nagyszámú előállítás történt. Egyes jelentésen szerint az előállítottak száma eléri az ezret. Az előállítottak egyrészénéi tagsági igazolványt helyettesítő számmal megjelölt osztrák garasokat ta-. láltat. Míg nem tudják, hogy a feltűnő nagyszámú előállított kozul mennyié.:, vettek részt tényleg a mozgalomban, de annyi kétségtelen, hogy a szer­vezkedés a főváros valamaenyi kerületére kiterjedt. . Hivatalos ^ jelentést az eseményekről nem adtak ki. de jólertesule körök a rendőrség erélyes fellépését és a nagyszámú előállítást ugy; magya­rázzák, hogy a kormány , amely egyrészt a legnagyobb jóakarattal törekszik a munklskérdés megoldás ács. és Dobretsberger népjóléti miniszter valamint Zniáaric államtitkár az utóbbi napokban több fontos szociális intézkedést és a munkás intézmények szabadságjogainak részbeni visszaállitását jelen­tette be, másriszt a betiltott pártok uj szervezkedését a legerélyesebb; eszközökkel megakadályozza és nem hajlandó tűrni a mai alkotmony keretein kivül eső mozgalmakat* 0 WKb.

Next

/
Thumbnails
Contents