Napi Hírek, 1935. október/1

1935-10-01 [0356]

London, október 1./Magyar Távirati Iroda/ Ma nyitották meg a lordok háza királyi csarnokában a nemzetközi' parlamenti kereskedelmi értekezletet 31 nemzet képviselőinek jelenlétében. Neville Chamberlain kincs tári kancellár megnyitóbeszédében ki- ' jelentett- a pénzrögzi té sről, hogy "az aranyalapra való visszatérést tekin­ti, ugyan végcéljának, de •nem hiszi, hogy a mai viszonyok elég kedvezőek ilyen súlyos kísérlethez, mert az európai ügyek jelenlegi állapotában a penzrögzitésnek még a legkisérletszerübb megvalósítására sem lehet gondolni. Még ma is alig vagyunk közelebb a Településhez szükséges normá­lis viszonyt hely re állta hoz, mint kilenc évvel ezelőtt az előző londoni értekezlet alkalmával. Azonban a mai ailyos idők tanulságai nem mentek veszendőbe ós a nagy né ze tel térések "ellené re a világ jóval közelebb áll a normális viszonyok helyreálltához, mint bármikor a háború óta. A belga és'japán kiküldöttek felszólalása után álmási Balogh Ül eme r iclsoházi tag, a magyar küldöttség vezetőié, hosszabb beszédet mondótt.- Hangoztatta hogy a világháború utáni időszak á kongresszusok korszaka, amikor orvosolni igyekeztek azokat a sebeket, amelyeket az ágyú és a"békeszerződé sek ütöttek a világon. Az orvoslást nem lehet tovább' halogatni, meri a válság egyaránt sújtja a győzteseket és a legyőzötteket, vájjon fenékig kell-e ürítenie az emberiségnek a keserű poharat és az" egé sz .civilizációnak el kell-e pusztulnia mielőtt a nemzetek belát ják.hogy az uijáépitds alapja a szolidaritás, a kölcsönös megértés és a jóindulat lehet. A világ megmentéséhez elegendő volna a legkisebb őszinte ség azoknak a köröknek a részelöl. amelyek nemzeteik érdekei felett örködnek es egy ­kis méltónweság^s jóakarat, hogy tiszteletben tartsák mások jogos érde­keit* Vegúl xolmacsolta a megcsonkított Magyarország rokonszenvét és őszmto megbecsülését az ország hatalmas barátja és pártfogój a Anglia " iránt, amely a háború után elsőnek hirdette a felfordult VI lágben a mél­tányosságf s igazság szempontjait. Végül kifejezte a magyar megbízott szerencsekivánatait az angol uralkodó ezüst jubileuma alkalmából? A király az értekezlet ".. hódoló táviratára ezt felelte: A jelen'pillanatban, amidőn a gazdasági válság-utáni felépülés jelei mutakoznak, különösen fontos az önök tanácskozása, mert kiemeli azt az igazságot, hogy a jólétot nem lehet elszigeteltségben, hanem csak együttniJköüésben találni es az összesség java minden egyes ország előnyére szoigal• Délután tartotta az értekezlet egyik albizottsága ülését,amelyen ' almási Balogh Elemér a magyar küldöttség vezetője hosszabb beszédet mondott. . • / Ide beillesztendő Balogh Elemér be­széde, amelyet 3ó-ik kiadásunkban közöltünk./ , Az albizottság az elnök java sl atára ugy határozott, hogy Balogh Elemér javaslatának megvitatását a legközelebbi ülés tárgysorozatára tűzik ki. L Ha/Kn L o n d o n,október 1./Magyar Távirati Iroda/ Londonban na az aranyár finom unciánként 141 shilling 7"l/2 penny, a tegnapinál egy pennyvel magasabb, az amerikaival egyenlő, a franciánál nyolc pennyvel magasabb. Londonba na 280.000 font értékű arany érkezett. Az ezüstár finon unciánként 29 3/8 penny, a tegnapinál l/l6 pennyvel magsabb* L Ha/Kn

Next

/
Thumbnails
Contents