Napi Hírek, 1935. szeptember/2
1935-09-25 [0355]
V e s z p r é m.szept.25. Vitéz Jékey Ferenc főispán ünnepélyes beiktatása után délben e Korona Szálló éttermében 300 teritékes társas ebéd volt,melyen az első felköszöntőt Jékey Ferenc dr.főispán mondotta a kormányzóra. Jókai Ihász Miklós a főispánra,^ dr Lázár Andor igazságügyminiszterre és a vendégekre üritette poharát.Ekkor emelkedett szólásra dr.Lázár Andor igazságügyminiszter, és többek között a következőket mondotta: Amikor a kormány az én személyemben képviselőjét ideküldötto,ezzel is bizonyságát akarta adni,hogy a lelkek összeforrásánok,összekapcsolódásának ügyét óhajtja szolgálni minden lenesével,Nom elég távolról szemlélni az ország es egyesek életét,mert ügyek és emberek fölött jól dönteni csak az fog,cki a helyszínen néz szembe velük,Mert a magyar nép csak azt követi és azt becsüli,akinek a szemébe tud nézni es akinek a kezét meg tudja szoritani.Az én személyemben a magyar kormány jött most ide.hogy szem"oől szembe nézhessen és kézfogással avasson fel mindönkit a nemzet napszámosóvá és a magyar ügy szolga jává.És azért is jött ide,hogy terepszemlét tartva megállapithassa^hogy erre a vérmegyére a jövőben is számithat.Szól jövetelem Veszprémvérmegyén keresztül a főispánnak is,aki messze Tiszántúlról jött ide,hogy izzó faji és honszoretotévol a Dunántúlnak megmutassa,hogy a magyart bárhová állitják is,megállia a helyét.Kivonom.hassa őt át a vármegye ősios hangulata,moly megteremtette itt a kultúra egyik fellegvárát,mely megteremtette Pápán a 400 éves főiskola,Hassa át a főispánt e vármegye és a Dunántúl csendessége,amelyben talán hidegebbek az emberek,do szivósak a kitartásban,bölcsek a tanácsban és vitézek a küzdelcmben.A magyar nép egy ' ezredéven át fenntartotta magát,mert ha ujat alkotc ttfUgy alkotta,hogy az uj fa gyökerei megmaradtak a régi xalajbanA gyökér—tÉl/fn gondolat,a gyökéréi?!0n intézmény s a gyökértelen ember olyan,mint az ősszel kivágott'dudva,melynek nincs megállása a szélben.Ellenben egy olyan nemzeti gondolat,amelynek gyökere van a múltban,alhatik,de tavasszal ismét óld:re kel. A magyar kormány bizalommal tekint a főispán működése elé és szivvel köszönti Veszprémvármegye közönségét,mert meggyőződése,hogy ennek a vármegyének lelke az az igazi egészséges talaj 5 melyben a mag fává terebélyesedik és gyümölcsöt fog teremni a magyar jövő számára. A miniszter szavait a közönség lelkes éljenzósael és tapssal fogadta.Utána Székely Gyula püspök Szatmárvármegye apostoli kormányzója, gróf Széchenyi Viktor fehérmegyei főispán cs Tabódy Tibor zalamegyei főispán mondott még felköszöntőt./MTI. o- V./R. Kiskunhala s.szept,25. Vasárnap szept.29.-én Kiskunhalason nép ünnepséget rendeznek, melynek műsorán nagy szüreti mulatság,népművészeti bemutató csipkekiáilitás és sok egyéb érdekesség szerepelj Máv.arrr való tekintetted hogy az ez alkalomra beállitott filléres gyors minden jegye elkelt,má- ' sodik filléres gyorsvonatot is indit,közvetlenül az első vonat utón. /MTI./ , 0 V./R.