Napi Hírek, 1935. augusztus/2
1935-08-23 [0353]
W Sanghaj, augusztus 23. /NTl/ &szak-Szecsuan és laaszu tartományok határát nagyobb fommunista handa lépt s j át. A kormányos apatok szembeszálltak a kommunistákkal és. súlyos összetűzésre került a sor , amelyben négyszáz kommunista elesett. /MTI/ Bl/I W Paris, augusztus 23. /NTl/ A Tempe azt irja a londoni kormány tegnapi üléséről, hogy az angol kormány a nemzetközi közvéleménynek példát mutatott a hidegvérről. Ezt a mostani súlyos politikai válság egyenesen szükségessé" is tette. Helyeselni kell azt a tényt, hogy Anglia az Abessziniába irányuló fegyverkivitel tilalmát fenntartotta, mert máskülönben a tárgyalások esetleg még fennforgó lehetőségei visszavonhatatlanul megsemmisülnének*, E tárgyalások kilátásait ma kedvezőbben kell megitólni mint két nappal ezelőtt* Az angol kormány elvi magatartásának módosítása rol azonban még sem lehet beszélni. A Libertó megállapítja, hogy a helyzet nem módosul, de ha/négus nem számithat többé az angol szocialistáknak a "háborút a háború ellen" jelezavára ós ha az angol kormánytól azt a tanácsot kapja, hogy ne zárkózzék el az engedményektől, akkor valószinüleg közelebb jutnak ahhoz a megoldáshoz, amely kevesebb költséggel es vérrel jár. A Journal . . des Debats ugy vélekedik, hogy az olasz kormánynak a hármas értekezleten tanueitott mage.tartásából és az Olaszországból származó komolyan vehető hirékből arra kell következtetni, hogy Mussolini elhatározta ábeeszinia megtámadását és ettől mi sem téritneti el. Elsősorban azon kellene most fáradozni, hogy korlátokat szabjanak a bajnak, nehogy az Afrikában fellángoló tüz az egész világot felgyújtsa. Bbből a szempontból a Journal des Debats a Giornale d>Itália legutóbbi cikkét nagyon sajnálatosnak mondja és arra &zámit, ho^y a francia kormány, amely * nek a közvetítő és döntőbíró szerepe jut. mérsékletre fog inteni/máskülönben^, diplomáciai tárgyalásoknak egyáltalán nincs értelmük. /UTI/ Ba 0 §Londonból jelentiki Londonban és általában egész Anglia ter létén az idei augusztusban rendkívül meleg időjárás uralkodik-. Az időjárási feljegyzések szerint lSll^tehát 24 év ota nem volt ilyen meleg augusztusuK a londoniaknak. Különösen augusztus 21,-e volt rendkivül meleg nap és megállapították, hogy mióta rendszeresen vezetnek időjárási feljegyzéseket, vagyis 94 év óta, egy- • szer sem volt augusztus 21.-én olyan hőség Londonban, mint az ídérw i.p erre a napra estek Anglia déli tengerpartján a szokásos nyári felvonulások és a felvonulÓK közül olyan sokan lettek rosszul, hogy a mentőknek háromszáz esetben akadt dolguk. Különben az egész idei nyár nagyon meleg volt és máris százzal több a napsütéses órák s-áma, mint átlagosan. A hőséggel együtt a szárazság is igen nag 7 Angliában, még pedig különösen a déli részeken, ahol augusztus folyamán alig esett eso. Az ország egyes részein vizhiány állott be és a lakosok kénytelenek halastavakból DE riteni vizet. Augusztus 22.-én a meleg a legtöbb helyen még fokozódott és ujabb hőségrekordokat ért el. Meleg napjuk volt szerdán a londoni tűzoltóknak is és 24 óra alatt 54 esetben hivták ki őket, ami ebben az évben eddig a ~ legmagasabb szám. A tüzesetek legnagyobb része a hőségokozta kisebb tüz, főleg niezőtüz volt, nagyobb tüz sehoisem ütött ki./MTI/ vyvi BaO §Londonból jelentik: Szerdán délután a Queens Hall hangversenytermében Brahms müveiből összeállított hangverseny volt, amelyen a hegedűszólót Szigeti József, a magyar származású világhírű hegedűművész játszotta. A londoni lapok egyhangú csodálattal irnak Szigeti játékáról ésmegállapitják, hogy a magyar hegedűművész szereplése az évad legelőkelőbb ás legnagyobb számú közönséget vonzotta a Queens Hall hangversenytermébe./MTl/ vi/Vi