Napi Hírek, 1935. augusztus/1

1935-08-03 [0352]

Ch § § G e n f , augusztus 3. /Magyar Távirati Iroda/ A zárt ajtók mögött lefolytatott tárgyalások s orán létrejött megoldási tervezetből si­került ^általános r képet nyerni* A megoldási tervezet két részből áll* Az első része a tanács elé terjesztendő határozati javaslat, második része pedig egy levélbeli nyilatkozat, amelyet a három nagyhatalom azi 1906. évi szerződés alapján megnindnló tárgyalásokról tett a tanács soros elnökének. • A határozati javaslat lény ege'a következő: A tanács megismétli má­jus 25.-1 határozatát és megállapítja, hogy a békéltető bizottság tárgya­lásai ^megfeneklettek. Tudomásul veszi továbbá, hogy mindkét vitában álló fél kéri a békéltető tárgyalások folytatását. Ezen az alaoon a tanács ki­mondja a békéltető-bizottság tárgyalásai ujrafelvételének es folytatásá­nak szükségességét, valamint hangoztatja egy ötödik döntőbíró mielőbbi ki­nevezésének fontosságát s felszólítja a bizottságot, hogy a vitás ügy el­intézéséről tegyen jelentést legkésőbb szeptember 4,-éig. Az 1906. évi szerződést aláiró három nagyhatalom, Franciaország Oleszor^zag és Anglia, nyilatkozata még rövidebb lesz mint a tanács hatá­rozata^ A narom hatalom bejelenti, hogy valamelyik franciaországi városban .... haladák:alánul tárgyalásra ülnek össze és meg a legkö­zelebbi 'tanácsülés t megelőző időpontban igyekeznek megállapodást létesíteni a vitás ügy rendezése erdekében. A megoldási tervezetnek olasz részről való elfogadása folytán az ugy egyelőre rendezettnek tekinthető. Most már csak kát ütközőpont kiküszö­bölése másadt hátra. Az egyik az időpont megállapítása, ameddig be kell fe­jezni a békéltető munkálatokéi:, a másik pedig az 1906. évi szerződésre való határozott hivatkozás. Azt az ellentétes felfogást, amely A, lia és Olasz­ország^ között e tekintetben fennáll, úriemberi megállapodással remélik át­hidalni. .An-dia ugyanis azt kivonja., hogy a három nagy na t alom tárgyalásán Aoe&szittia képviselője is vegyen részt/Olaszország pedig feltételként szabta meg, hogy ez ne szerepeljen az okirat szövegében, azonban Mussolini az abesszin követnek a tárgyalásokon való jelenléte ellennem fog kifogást emelni. A franciák ebben a pontban optimistáit voltak, az angolok és az olaszok azonban nem osztottak az optimizmust. A helyzet akkor változott meg és ez: okból kellett elhalasztani az éjfélre tervezett tanácsülést, amikor Aboaszinia képviselői, akik a megoldási tervezet szövegét még nan ismerték,, közölték, hogy nem fogadják el a tervezetet és visszavonjak a megegyezés érdekében tett minden eddigi engedményüket, ha nem vehetnek reszt az 1906. évi szerződést aláiró h rom nagyhatalom tanácskozásain. Sza/Vá Ch § G e n f , augusztus 3. /Magyar Tv irat i r Iroda/ Mpszövüts égi körökben az a véleménye hogyha ma. délután négy óráig Rómából, de kivált A' disz Abobából ..:egérkezik a szövegmódosításhoz való hozzájárulási, akkcr a tanács még ma délután összeülhet. Késedelem esetére azonbai.. éjszakai tanácsüléssé van kilátás. Sza/Vá

Next

/
Thumbnails
Contents