Napi Hírek, 1935. július/2
1935-07-18 [0351]
/ A Litvinov állítólagos római útjáról szóló római hír folytatása/ -őst már itt sem vonják kétségbe, hogy a párisi és londoni diplomáciai tárgyalásoknak bizonyos jelentősége van, .Éppen e folyamatban levő diplomáciai tárgyalások esetleges sikerére való teliintettel rendkívül elhibázottnak tekintik, ha most elsietve népszövetségi tanácsülést hívnának egybe, amely itteni felfogás szerint egyetlen lépéssel sem tudná előbbrevinni az abesszíniai vitás ügyet és csupán arra lenne jó, hogy ártson a Népszövetség tekintélyének • Minthogy most már minden előkészület megtörtént egy keletafrikai katonai akcióra, másfelől Olaszország mind katonailag, mind pénzügyileg számit a háború kitörésére, az olasz kormány természetszerűen nem nállandó olyan alkuhoz hozzájárulni, amely asak szűkös eredményekéi jelentene,ós amelynek a hatása csal: annyi lenne, hpgy ugyanennek a viszálynak a kitörése félévvel vagy egy évvel elhalasztó nék. Olaszország kénytelen lenne akkor, ugyanazokat a katonai rendszabályokat ismételten megtenni, amelyek végrehajtásával most már elkésaült, amire természetesen nem hajlandó, sem''gyakorlati politikai, som pedig str^tég^lai és pénzügyi okokból. /MTI/ W B e r 1 i n , július 13. /NTl/ A német diákság július 31.eből augusztus 30.-áig a Keleti- tenger partján fekvő Zempin auf Usedom helység határában német-francia diáktábor ázást rendez'.! táborozásban 15 francia és 15 német diák vesz részt* MTI/ Té/i ----o A-. Magyar Nemzeti Bank bankjegyforgalma a július 15.-i kimutatás szar int a július 7.-i forgalommal szembon 22.2 millió pensővel csökkent. A csökkenést a vá^ltóvi sszav ált ások ós a giroszámlákra történt befizetések idézték elő. A vált.°tárcaállomány 15.5 millió pengővel apadt. Az állami giroszámlákra 7.8 millió peng! folyt be, ellenben egyéb számlákról 1.7 millió pengő kiutalás történt, úgyhogy végeredményben a giroköva telesek állománya 6.1 millió pengővel növekedett. Az érckeszlet 1.3 millió pengővel csökkent. Az "Eeyéb követelések" 0.7 millió pengővel gyarapodtak, ellenben az i; Egyéb tartozások" 0.1 millió pengővel apadtak./MTI./ L/L /Pro domo. J kiadáshoz mellékeljük a Magyar Nemzeti Bnnk kimutatását . / L/L § London, iulius 18. Hailé SzelassZié ethiójeiai császár a Times tudósítója előtt tett nyilatkozatában csodálkozásának adott kifejezést a felett, hogy az 1931 évben létrejött szerződés rendelkezéseivel ellentétben bizonyos államok nehézségeket gördítenek az Abessziniába irányuló _ M t hadianyagszállitás elé, TCsehszlovákia JS Belgium is, fneacsak magáncégei , hanem kormányai is kötelezték magukat a fegyverszállításra, sőt már meg is adták az errevonatkozc kiviteli engedélyeket. Ha tovább is megradnak e magatartásuk mellett, mig ugyanakkor Olaszország változatlanul küldheti hadianyagszállitmányaiígj-armataiba, akikor Abesszínia nem tudja megvédeni függetlenségét,/MTl/ Ku/Ku f^UMt ,-c. ± ^,*K^JC d