Napi Hírek, 1935. június/1

1935-06-04 [0348]

Y §NewYork, június 4. /Havas./ A Normandie nevü uj fran­cia gőzöst nagy lelkesedéssel fogadták NewYork kikötőjében, ahol igen nagy tömeg gyűlt egybe az első amerikai útját megtev© francia hajó üdvözlésére, i Waldorf Astoria szállóban ünnepélyes fogadtatás volt ^ Lebrunné tiszteletére, aki ezután Al Smith, NewYork állam volt kormány­zója kíséretében látogatást tett a városházán, majd NewYork város női küldöttségét fogadta, amelyet La Guardia polgármester felesége ^veze­tett. A küldöttség szekfükből és rózsákból összeállított pompás csok­rot nyújtott át Lebrunnének; a csokor NewYork város kulcsát ábrázolta. Lebrunne ma Washingtonba utazik, ahol a pályaudvaron Hull külügyminisz­ter és felesége fogadja, majd Roosevelt „.*' '.. \ ' elnököt látogatja meg. /MTI/ To/To -:­Y § 0 m a h a , június 4. /Havas./ A nebraskai árvíz halálos ál­dozatainak száma megközelíti a kétszázat. Az ár még növekszik. Mint­egy kétezerötszáz osalád maradt hajlók nélkül. Az anyagi kár meghaladja a huszonötmillió dollárt. /MTI/ To/To -:­1 §vA t h é n, JUDÍUS 4. /Havas./ -Az Ellinikon Wellon cimü lap Kondilisz tábornok nyilatkozatát közli, amely szerint a királyság csak akkor állitható vissza, ha a választópolgárok 75 százaléka mellette fogta 1 állást. To/L — — Y H ó m a, június 4. A s'tef ani-iro da jelentése szerint három százhúsz onkilenc beteg munkás érkezett Afrikából Mess inába és Nápolyba. Legnagyobbrészük mocsárlázban szenved. /MTI./ To/L ' " oL ^Londonból jelentik: Lady Houston, az ismert milliomos­nő tudvalévőleg nemrép: 2CC.GCC fot adományt ajánlott fel London légi Védelmének fej (.esztéserp. Donald Forgasson' , a kinostári kancellár magántitkára most közölte a millirmósnőtfei hogy Nfpville Chamberlain kincstári kancellár kénytelen az adományt köszönettel visszautasítani, m°rt egyes szolgálati ágakra nem szabad'többet költeni, mint ampnryit a parlament arra a célra megszavazott ós amelyért a kormány feloiőssé­get vállalt. "Szt az alkotmányos szabályt önkéntes adományok ^1 fogadá­sával sem leh^t megsérteni. Lady Houston válaszában emlékeztetett arra, hogy a kormány n°mrég 50C.0CC foontos adományt fogadott el Jqhore szultánjától, a sin^aporei orődök építésének költségeire. /MTl/ o L J'Londonból jelentik; A Láncot oim'd angol orvosi • szaklap irja, hogy az északi Borneóban lakó fejvadász törzsei, teljes kiirtással fenyegeti a mocsárláz járvány. A törzs rendkívül magas halálozási és alacsony születési aránya a mocsárláz közv^tlpn követ­kezménye és enn a k leküzdéséhez legalább fejőnként öt ts fél kiló kinint kellene a 22.0GC főnyi lakosság között szótsoztani. /ÉTI/ To/Vn - - ­o L. ^Londonból jelentik: Kairó szegényházának legújabb lakója Ibrahim el Helbavi 138 éved koldus, aki hosszú élete során 78­szor nősült, de büszkén hangoztatja, hogy tiszteletben tartotta vallása p- roncsait és egyszerre soha sem volt ». négynél több fele­sége. Ha ötödiket akart nőül venni, előbb mindig elvit egytől, agykor dúsgazdag k°r«?k°dő volt, de állitása szerint a túlságosai gyakori nősülés koldusbotra juttatta. /MTI/ ORSZÁGOSLEVÉLTÁR Tó/Vn - - - Ks/ckci.s

Next

/
Thumbnails
Contents