Napi Hírek, 1935. június/1
1935-06-02 [0348]
0 . § A Magyar Távirati Iroda jplentij. Németh tatai dr. a Nemzeti"" Színház igazgatója a következőket közli: A napilapk túlzó hiresztelés«itep] szemben le kell szögeznem a következőket; kJ-t i Szó sinos 40-50 tag elbocsátásáról, mindössze 11 szinósztől.és színésznő tői válik mag a színház. Ezek közül 8 férfitag nyugdíjjal vonul nyugalomba és csa k három egészen fiatal ember megy el nyugdíj nélkül. A nyugdíjazottak között négy művésznek, lévszerint G-áí Gyulának* Rózsahegyi Kálmánnak, Kürthy Györgynek ós Mihályfii Bélának bizonyosszamú fellépést tudok garantálni. Erre vonatkozó ajánlatomat hétfőn kell megkapálok. A hét.női tag közül öt nyugdíjjogosult, az a kettő pedig, akinek szolgalati évei utan nem jar nyugüij. jó anyagi viszonyok között el. összesen tehát öt / három férfi és két nő/ azoknak a tagoknak a szama, akik nyugdíj nélkül mondanak buosut a Nemzeti Színháznak. Ai.nak ellenére, hogy a regi művészgárda - >• kilencven százaléka megmarad és ez az önmagában is népes ggyüttes tizenkét elsőrendű művésszel gyarapodott, az átszervezés a régi költségvetéssel szemben anyagilag is kedvezőbb képet mutatt. A hétfői napon még a következő tagokkal kívánok megállapodni: TI * 9 F»rgáos Antal, Gacányi László. Garamszeghy Sándor,""Juhász József,!. .-1 József, Major Tamás, Nagy Adorj tn, Onody Akos, Pataki József, Pethes Sándor, Tapolozay f „. .Gyula, Timár , József, Ungváry László, Uray Tivadar, Várkonyi.Zoltán,! ' ' . \ntal, ághy Erzsi, Eöry Kató, Ignátz Rózsa, Ivanyi Irén, Mátrai Erzsi, Olty Magda,ízabó Margit, Tasnády Ilona, Könyves Tóth Erzsi, Perczel Zita ós Szörényi Eva. ,1 B u e no s A i r o s , iunius 2./NTI/ Bolivia elfogadta a közvetítő államoknak azó a javaslatát, hogy kössenek fegyverszünetet a Gran Chaco birtoklásáért ,folyó harcb ni. Paraguay végleges válasza mőg nem órkózott mog. /ml/ TÓ7?i "d M o s z k v a, június 2./NTI/ Franciaország és a szarj otunió elhatározta, hogy Parisba,' , illctőlog Moszkvába:, tengerészoti attasékat küldenek ki. A két állam oddig csak katonai '.attasét ás, légügyi atcasét küldött ki Parisba, illetőleg r.iOszvkába./ML'I/ Tó/Vi - - , . (kiránduló ! Paris, június z\ /NTI/ Négy../. " ,,>*; , Á má^us 22.-én a francia Keletairikában levő Agadesből/elindult Hoggar irányába. Mivel néhány nap múlva sem érkeztek meg utiuk végcéljához, keresésükre . ' • indultak. Hosszabb keresés után megtalálták ' gépkocsijukat a sivatag egyik, már nem használt : . ösvényén. A gépkocsi alatt csonttá soványodva és .* * ' : a hőségtől, valamint szomjúságtól félőrülten megtalálták a gépkocsi két utasát. A másik két utas mar előzőleg gyalog elindult, hogy eljusson a legközelebbi telepig. Most találták meg holttestüket'a sivatagban; megölte őket a szomjúság. A sivatagban elpusztultak egyike egy 25-éves angol nő - egy repülőtiszt özvegye. Férje néhány hónappal ezelőtt halt meg. A másik áldozat egy Svájcban lakó angol alattvaló; három gyermek atyja./MTI/ Tó/Ví - - - ^c'^J?O60i>u