Napi Hírek, 1935. március/2
1935-03-27 [0343]
A § P á r i s, március 27. /Magyar Távirati Iroda/ Parisban bizonyos elégtétellel állápitják meg, hogy a berlini megbeszélések eredménytelenek maradtak, A lapok vastagbetüs cimeikbei jelentik, hogy a tárgyalások negativ eredménnyel végződtek és aláhúzzák Simon angol külügyminiszternek azt a kijelentését, amely szerint a néne t és az angol komány felfogása között / elientééek vannak. A berlini megbeszélések - állapit ja meg a Matin - nem módosították lényegesen a helyzetet. Mindamellett -irja a lap - ezek a ' megbeszélések nem voltak teljesen feleáegosek és az európai béke érdekében hasznos vol t pontosan mégis merni a német felfogást. I lap értesülése szerint Simon'külügyminiszter a sajtó számára csak akkor nyilatkozik majd részletesen, ha már az angol kormánynak beszámolt a megbeszélések eredményéről. Határozott eredményre azonban - irja a Matin - esak a stresai értekezlet után számi ihatunk. Az Oeuvre szerint a németek a megbeszélések elején igen j-ol tartották magmát és attól lehetett tartanig hogy a berlini játszma Franciaországot nehéz helyzetbe sodorhatja. Később azonban a németek elhibázta':, a játékot és olyan oko ; : hatása alatt, amelyeket ma még nem látunk tisztán, túlzott, követelésekkel léutek fel. Természetes, hogy Simon még nem tekinti magát megvert félnek és bizonyos jelek arra vallana , hogv Londonban a stresai értekezlet számára angol fegyverkezési tervet - ueynevezeti összebékítő tervet - fognak ..idolgozni. A németek élénken számítanak erre a tervre, amelyhez azonbao Mussolini és Laval bizonyára nem foghozzá járuj ni . Tte*-ic-S Az Echo de Pari s bah 1 Pertinax ugy véli, hogy bár a megbeszélések részletei még nem ismeretesek, annyi máris megállaoiih atc, hogy a németé nem 1 tartották érdemesnek, hogy . ' csel vetések el «51 jenek, hanem szándékaikat~J* . nyiltsággal tárták fel, mert esősorban a hatalmak gyöngesége re számitanak. Az angol külügyminiszter most már tisztában lehet azzal, hogy Kémetország teljes mércékben le akarja rázni magáréi a k ' szerződésekben foglalt .ötelezettségeiét. Ha Siion kül gyminiszter ezek után is közveti tő javaslatokr a goncc" . tudnia kell, nogy azzal csak a német diplomácia malmára hajtja a vizet. .Pertinax sürgeti , hogy a volt szövetségesek állitsák helyre katonai erejüket, i Ma/Sza k • • _. . _ .ÍJ ár is, március 27. /Magyar Távirati Iroda/ A Aiatm berlini tudósi tc iá jel értesült körökből jelenti, hogy Simon angol ; c T ül-gymini3zte r a keleti egyezmény vi ájának során határozó ttan megkérdezte Hitlertol, hogy vájjon Németországba: szándékában áll-e a Meael-vidék elfoglalása. Intler azt válaszolta, hogy Németországnak egyáltalában nincs ilyen szándéka, el Lenkezoleg meg akar, egyezni Litvániával, azzal a feltétellel, hogy ez az állam tiszteletben tartja e Memel-lerület szabályzatát. Valószínű azonban - teszi hozza a tudósi tc - hogy a kaunaszi halálos Ítéleteit utan nemet részről bizonyos lélektani visszahatásra lehetünk elkészülve. „, , Ugyancsak a matin berlini táviratot közöl, amely szerint Németország a gyarmatügju kérdések terén azért nem állott elő követelésekkel mert pénzügyi helyzete ma még nem engedi meg, hegy olyan kaderőt állitson" ' Ma7éza. ' aminőre egy gyarmati nagyhatalomnak szüksége van. f ii + • . P á r ] s, március 27. /Magyar Távirati Iroda/ A Matin romai tudósítása szerint Psmaban Mre jár annak, hogv április ll.-en Stresaban nemcsak az angolyfrancia és olasz külügyminiszteri /hanem a három állam miniszterelnöke, Macdonald, ílandin és Mussolini is ielen lesznek. Ma/Sza ORSZÁGOS LEVÉLTÁR