Napi Hírek, 1935. március/2

1935-03-23 [0343]

/Bornemisza kereskedelemügyi miniszter beszédének J folytatása./ Tanulmányozás tárgyává kívánja tenni a miniszter a kisiparosok­nak az öregség es rokkantság esetére való biztositásat is. Meg kell védenünk továbbá a kisiparostársadalmat a kontárok támadásától is. k miniszter ezután helyi érdekli ügyekre tért át és rámutatott Erra, hogy az összeomlás után Szegedről inoult ki . az a küzdelem, amelynek egy öntudatos, ssbb, boldogabb magyar jövendő volt a célja. IzxaxkS Ez a küzdelem mé~ ma sem ért véget." Eredményt azonban cskk . akkor érünk el, ha a társadalom minden rétege átérzi sz együttműködés fontosságát. Szeged mindenkor kivette részét a nemzeti munkából és meg kell állapi tani, hogy a mindenkori kormányok szeretettel gondol­tak Szegedre és olyan alkotásokkal látták el', amelyek büszkeségei a magyar kultúrának. Szeged mee is érdemelte ezt a támogatást. Mert kevés olyan városunk van, amely a trianoni békeszerződés folytán any­nyit uesztett volna, mint . * épen Szeged. Elvesztette egész dél­vidéki alimentáló területét, mert az északabbra fekvő terülitek már Budapest felé gravitálnak. Uj foffvsztó^területekét kell tehát Szeged városának biztosi­tau« azt a óéit szolgálja az algyői hid kiépítése, á tervek már el­készültek es remelem, hogy rövidesen mee is kezdhetjük a munkát. Sze­ged ( és környéke, de t különösen Tisza-Maros-szöge súlyos helyzetben van tarifális szempontból is, mert távolesik az összes ipari nyersanya­gokat termelő helyektől, viszon a.nyugatra történő szállításoknál a legnVagyybb utat kell„befutnia. A MÁVnak pénzügyi helyzetéhez képest megfelelő kiegyenlítő jellegű tarifákat kell ms gállapitani, hogy ezzel a nyugat felé • irányuló kivitelt is előmozdítsuk. t A miniszter ezután hangsúlyozta, hogy a gyümölcs- és baromfi­kivitel előmozdítását és a paprikakivitel ügyet/ uj piacok felkutatá­sával, részint más támogatások nyújtásával kívánja elősegíteni./JtteUtt Fontos problémája Szegéének a szomszédos államokkal való forgalom meg­könnyítésének kérdése is. Sajnos ezt a kérdést magyar részről egy­oldalúan nem intézhetjük el és számolnunk kell szomszédaink érthetet­len elzárkózási politikájával is, de mindent el fogunk követni, hogy jobb belátásra lirjuk őket. A mi részünkről nem lesz akadálya annak, hogy végre 15 év után a szomszéd államokkal a normális forgalmi álla­potokat megteremtsük. Nagy vonásokban ezek azok a problémák, amelyek emgem a gazda­sági kérdések elintézésénél vezetni fognak. Mint . láthatják - foly­tatta a miniszter - ez a programm nem más mint egy békés evolusciós programúinak a kifejlesztése minden szélsőségtől', mentesen tisztán és kizárólag a magyar nemzet követelményeinek figyelembevételével. Ezért nyugo t lélekkel fordulunk a kereskedő- és iparos társadalomhoz, amikor arra kérjük, hogy támogassák ezt a politikát, amely a magyar nép ' millióinak boldogulását van hivatva elősegíteni es ame.ly politika,reméljük, az ország feltámadásához vezet. /MTI/ § A Szellemi Együttműködés Szövetsége és az Országos Liszt Ferenc Tapsaság együttes rendezésében Guy de ' Pourtsles március 30.-án, szombaton délután 1/2 6 órakor a Zeneakadémia kamara-termében "Wagner et la Francéi címmel előadást tart. Közreműködnek Basilides Mária és Kósa .György. Jegyek 1-5 pengőig a Zeneakadémia főportásánál és Vajná­nál /vaci-u. 26./ kaphatok. /MTI/ K/K — -

Next

/
Thumbnails
Contents