Napi Hírek, 1935. március/1
1935-03-12 [0342]
W 8 z 6 f i a } március 12. /NTl/ Kamenosz tábornok/aki tegnap Görögországból Bulgáriába menekült, nyilatkozott az egyik ájságirónak a görög felkelésre!. Kijelentette a többi között, hogy a polgári lakosság körében valóban eLrendelte a sorozást, de a ielkelók^hadseregének nem volt megfelelő felszerelése. A vasárnap reggeli döntő csatáig mindkét részről csak kisebb veszteségeket szenvedtek. Ellenben a vasárnaptól hétfő délelőttig tartó nagy offenzívában igen gyakran elkeseredett közelharcra került sor. A forradalmárok végülis kénytelenek voltak a kormánycsapatok négyszeres túlereje elől a Sztrimwi folyón át a bolgár határ fele visszavonulni, miközben a kormánycsapa tok repülőgépednek bombái nagy pusztitást vittek végbe soraikban. Miután nyilvánvaló lett a felkelő csapatok veresége, vezérkarának tisztjeivel először ugy határozott, hogy Dedeagacson át Krétába menekülnek, az Averoö oirkáló azonban nem jött el értük és igy ez a kisórlet meghiúsulta A tábornok ^égül megcáfolta azt a jelentést, amely szerint vezérkari főnöke: Bakard$<isz ezredes Öngyilkosságot követett el, mert az ezredes - mondotta - ez^idő szerint a # Bulgáriába menekült görög felkelő tisztek között van* Valótlanoknak minősítette ezenkivül azokat a híreket, hce-y vezérkarának a tisztjei több mint 6C millió drachmát hoztak magukkal Bulgáriába, Kijelentette a tábornok, hogy tisztjei mindössze 185.000 drachmát hoztak magikkal, de ez • V' nem közpénz, hanem a tisztek magántulajdona. /MTI/ Tó/Vn " - - Bé c s, március 12. w , A most alakult osztrák-magyar társaság célkitűzés ét méltányolva, a bécsi rádió március programja pereiében este 7 óra 20 perckor közvetíteni fogja Cs/L mer minisztcrl tanácsos előadását az uj társaságról.Qnjfj B é cs, március 12, /Magyar -Távir ati tfreda./ A Politische Korrespondenz jelenti; J Német rávirati Iroda Hitler kancellár megbízásából a {berlini/ külföldt publicisztikai képviseletedhez közleményt juttatott el, amely szerint Hitler kancellár ismeretes beszélgetése á ^aarvideken szolgalatot teljesítő Hennessy francia őrnaggyal," amelynek során Hitler, hp szerint ugy nyilatkozott, hogy ami a 9aarvidéken lejátszódott, az Ausztriában is meg fog történni - nem volt intervju. A biérodalmi kancellár hangsuyly ózta, hogy minden nemzeti elnyomási politikának következményei .ugyanolyanok lennének, és hogv olyan rendszabályokay,;.? - peloaul Litva/niában és Ausztriában számszerű kisebbség lép/aminoket—, t tetett életbe a nemzeti érzésű németek túlnyomó többsége ellen, szavazás eseten többe-kevésbbé hasonló szazaiékos eredményekre vezetnének. ('JjU.tf.^j , . . ^ terlini osztrák kóV et a külügyi hivata1iiar!/u*talt arra, hogy birodalmi kancellárnak a Xémet Távirati Iroda által a vezér megbízás a b-é 1 kezzetet-- kijelentéséi a nemzetközi jog legelemibb szabályainak ellene mondó beavatkozási kisérletet jelentenem Ausztria belső ügyeibe^, ^