Napi Hírek, 1935. február/2
1935-02-16 [0341]
W Washington, február 18. Hull külügyi államtitkár a newyorki kanadai clubban az északamerikai Egyesült államok külpolitikájáról nyilatkozva többi között a következőket mondotta; - Amerika távoltartja magát az európai államok politkgci és gazdasági viszálykodásától, azonban erős érceke fűződik az európai békéhez Ebből az okból részt vesz az európai béke megszilárdítására irányuló fáradozásokban. Aneri&a részese a Kellogg-szerződésnek, kijelentette készségét aziránt, hogy részt vesz egy támadást kizáró szerződés megkötésében, el v::n határozva arra, hogy fenyegető háborús veszély esetén tanácskozást folytat más nemzetekkel és nem akarja megakadályozni más nemzetek rendszabályait.a támadó állam ellen, amennyiben Amerika maga arra a nézetre jut, hogy csakugyan az illető állam a támadó fél. A fegyverkezési verseny megszüntetése lényeges előfeltétele annak, hogy Amerika közreműködjék az emiitett politikai ren szabályokban. - Ami Amerikának Kelet-Ázsia irányában elfoglalt magatartását illeti, hagományos álláspontját abban a nagy szerződési műben fektették le, amelyet 1922-ben irtak alá ashingtonban. Ennek a műnek, amely több egymással kapcsolatban álló szerződést foglal magábanjaz a célja, hogy fentartsák a békét Keletázsiában és a Csendes Cceánon T Amerika ma is ragaszkodik ehhez a célhoz. Minden kérdést, amely e szerződések megváltoztatására vonatkozik, közös megvitatás utján olyan módon kell szabályozni, hogy a Keletázsiában érdekelt nemzetek közül egyikre se- származzék hátrány. Befejezésül Hull a következőket mondotta: Amerika a békére törekszik, de nem a Pax Romána lebeg szeme előtt, hanem egy olyan béke, amely barátok között*jött létre. Nem akar semmiféle fegyverkezési versenyt, hanem az a célja, hogy politikai és gazdasági együttmunkálkodásban békés megállapodások alapján nyujsution előnyöket és vállaljon kötelezettségeket. /MTl/ Té/Kr. A § P á r i s, február 16. /Magyar Távirati Iroda/ A Temps brüsszeli tudósítójának telefonjelentése szerint belga hivatalos körökben igen tartóz „odoan foglalna'., állást a német jegyzek: el capcsolatban. Hivatalos körök felfogása szerint még korai volna a jegyzékről Ítéletet formálni. Egyszerűen utalna : arra, hogy Németország hajlandó tárgyalást kezdeni a légi egyezmény tárgyában, hajlandó továbbá tanulmány tá •. gyáva tenni a leszerelés kérőését* Brüsszelben hangoztatják, hogy meg kell várni, amíg ujabb tárgyalások tisztázzák azo.:at a nagyfontosságú kérdésedet, amelyedet a német jegyzés: homályban hagyott. Ha/Kn fS^ilfoSgií:" öl ^ LETÉ1 F * B — 18S ikaSrS'íf6n a tart. A bizottság feladatkörébe* tartoznak általában mindazok a k-r£ ?k i 2T? e !y e £ 8 ..eszerel-s tare-yaban létesiten .£ egyezmények élet/ e í?SÍfí 9i?ev £"i-. m " 1co rseXÖ \ é ? ellenőrzésével vannakösszefülésben, Í bizottság különösen meg fogja vizsgálni azt az egyezménytervezetet amelyet az ^gvesultUlamok az általános rendelkezések bizottságán*: ősszetételRrcl, hatáskörére! és működéséről előterjesztett. Me'vizfjálla a bizottság azonkívül Szovjetért* szerszámnak ízt SfíditlánJát sᣠát? 3 leszerellsl értekezletet allan.ó békeértekezletté alakitBa/Ba *