Napi Hírek, 1935. február/1
1935-02-05 [0340]
W t • r-> 1 , s .? fffcru^r 5. Az Elysée-palotában Lebrun köztártartott elnökletével ma államtanács volt, amely három óra hosszat Az államtanácson Flandin miniszter és Laval külügyminiszter beszámolt a iondoni tárgyalásokról. A köztársaság elnöke és az 411a"m. tanács szerencsét kívántak a miniszterelnöknek és a külügvminisztérnek az elért eredményekért. ' Az államtanács elhatározta ezután, hogy fenntartja a február b.-ara vonatkozó tilalmat és ezen a napon nem tür el az utcákon és a köztereken semmiféle tüntetést, gyülekezést, vagy csoportosulást. A miniszterelnök február 6.-án rlsztvesz azon az esyházi gyászünneppn, amelyet a Botra Dame székesegyházban rendeznek a' multévi febrbár ' ö.-i veres utcai tüntetések áldozatainak emlékére. , ,. , PiGtri haditengerészeti miniszter két rendeletet terjesztett a^iairas céljából a köztársasági elnök elé. Az egyik Herr altengernagy kinevezésére vonatkozik, a másik pedig arrófszól, hogy Esleva 1 +áfoi e í 1 i enn f erna ^ yo í a ií e 56ernaggyá léptetik elő és • kinevezik a tavol-kele+i francia hajóhadak parancsnokává. , . A kereskedelemügyi, a földmive lés ügyi és a közmunka ügvi miniszterek jelentest tettek a német-francia kereskedelmi tárgyalátásárói nevezetesen a Saarvidéknek mezőgazdasági termékekkel való elMa úrin tábornok, hadügyminiszter, jelentést tett a hadsereg egészségügyi állapotáról es :•.V, C '.Í.;CÍI biztosította az államtan?slre /Mií/ min intezkGde s megtörtént a náthaláz-járvány megfékezéTé/I # - I § A Magyar Távirati Iroda jelenti: A magyar királyi posta vezérigazgatósága közli, hogy II. Rákóczi Ferenc feiaBölem halálának 2o0~ik évfordulójával kapcsolatban 10, 16. 20, 32 és 40 fillér értékjelzésü bélyegekből álló etilékbélyegsorozatot bocsát április első felében forgalomba. A bclyegek ífányoky Ádám közismert Rákóczi arcképbe után a jelenlegi Patrona Hungáriáé rajzú' pengős bélyegek nagyságában korlátolt mennyiségben készülnek. A Budapesten legalább 10, vidéken pedig 5 sorozatot vásárolni szándékozók igényüket legkésőbb március 23^-ig közöljék a magyar királyi posta bélsogértekeaitő > irodájával /Budapest 114/ vagy közvetlenül árusító helyével / főposta ajánlási osztály /, a bélyegek árát pedig sorozatonként 1 pengő 18 fillér postaköltségei egyidejűleg az iroda 79 számú postatakarékpénztári csekkszámlájára fizessék be. Be/Be - - - ' " : 1 ' § 8 z e g e d., február 5. Egy nyolc tagu tolvaibanda múlt évben Budapestan, Kiskunfélegyházán, és Szegeden sorozatos betörések ,' lopásokat és kasszafurrásokat követett el. Az elfogott tolvajtársaság Ügyét ^a tárgyalta a szegedi törvényszék, am.oly Gregus József szegedi gyarimunkást 18 rendbeli lopás bűntettéért, négyrendboli lopás kísérletéért szigorított dologházra ítélte* a elynek legkisebb tartamát négy évben állapította reg. A bíróság Grogus Károly bajai sütősegedet 15 rcndbuli lopás bűntettéért, négy rendbeli lopás bűntettének Kísérletéért c-s egy rendbeli orgazdaságért kőt cs fél évi fegyházra Kaufmann Károly budapesti lakost hatrendboli lopás bűntettért két és fél évi fegyházra, Kaufmann Antal budapesti lakost"hatrondboli lopás bűntettéért és ogyrendbcli lopás bűntettének kisérlütéért két évi í t ....... . fegyházra, "olnár István szőregi napszámost hótrendboli lopás bűntettéért és riárom rendbeli lopás bűntettének kisórletéért egy évi és hat hónapi börtönre, Boza Lajos szőregi napszámost lopás vétségéért cs orgazdaságért háro ri havi fogházra, Gregus Józsefnét orgazdaságért hat hónapi börtönre itelte. Az ítélet ne jogerős, /VT!/ Be/Be ORSZÁGOS LEVÉLTÁR ..; ;; K szekció