Napi Hírek, 1935. január/2
1935-01-22 [0339]
/-/ , , f/'M s > január 22. Rasin Lajos dr. ügyvéd„f eleségét ma reggel-négy órakor férje, aki abban az időpontban ihazatért], a" fürdőszobában halva találta. Az asszony sz önálló Csehország első pénzügyminiszterének, Rasinnak, menye. Hasin, mint ismeretes, merényletnek esett áldozatul. Az asszony röviddel előbb nagyobb társaságtól buesut vett és hazatért, férje pedig valamivel később egy másik társaságból tért haza. Eddig még nem sikerült megál1spitani, vájjon az a gszonv természetes halállal h fl lt-e meg, v^gy pedig öngyilkosságot követett el. A Telegraf szerint a jelek nem mutatnak öngyilkosságra. Az a SS zony holttestét felboncoliák. /MTl/ E/Tn - - * /R/ § Bukarest, január 22. A képviselőház ma délutáni ülésén Jamandi miniszter kért szót, hogy magyarázatát adja december havában a képviselőházban mondott beszédének, amelyben az erdélyi városokról szólt. Tudott dolog, hogy e beszéd nyomán Jomandit eresen támadták. Azt vetették szemere - főképen az Üniversul oimü l^p'hasábjain -/hogy . ' : megsértette a nemzeti érdekeket. Jamandinak oly értelmű kijelentést tulajdonítottak, hogy az erdélyi városok, amelyeket nagy arányban a kisebbséghez tartozó lakosok népesítenek be, sohasem tartottat a románokhoz^ Jamandi ma kijelentette, hogy politikai és személyi okokból az ó politikai és-erkölcsi legyilkolasát kísérelték meg. Tagadta, a neki tuladonitott kijelentést es azt állította, hogy az arról szolé gyorsirási felvételt ebből a célból meghamisították. Jamandi azután ki| jelentette, hogy az 6 • , kijelentás^és Tataresou miniszterelnök Kolozsvári kijelentése között semmiféle ellenmondás nem volt 's hogy nem is lehet románok között külömnbség a nemzeti kérdésben és a kisebbségekkel szemben követendő politika tekintetében, amint azt a liberális párt mind ónkor hirdette és Tatarescu kolozsvári beszéde újra megerősítette^ Lehetséges - mondotta Jamandi -jhogy háromórás beszédében egy homályos mondat is szerepelt, azt azonban, amit az ellene . tett kifogások során ilyen mondatról állítgattak, visszautasít ja-. 1 többség hosszantartó tetszéssel fogadta Jamandi szavait. Popescu- Necsesti képviselő, az Üniversul egyik vozére, szintén szót kórt és megoáfolta Jamandi érvelését, hangsúlyozva- hogy PI Üniversul -Jamandi ellen kizárólag nemzeti érdekből folytaírtt hadjáratot-, tekintettel arra, hogy Jamandi^szavai felbátorították a magyar revissitniamust* Megelégedéssel állapítja meg, hogy Jamandi szükségét érezte annak, hogy nyilatkonatara visszatérjen. A szónak ezután utal arra, hogy Jamandi beszéde után eg^sz sor előkelő politikai személyiség, pártkülönbség nélkül,hangsúlyózta. a rrmánok erdélyi ezredéves hagyományát és a román elem történelmi jogait. /MTI/ f/Vn - - - ORSZÁGOS LEVÉLTÁR