Napi Hírek, 1934. december/2
1934-12-18 [0337]
r Belgrád, december 18. /NTl/ Hir szerint Jeftics azzal indokolta lemondását, hogy különböző kérdésekben nézeteltérései támadtak több minisztertársával. Genfből való visszatérése után már csak a minisztertanácsnak azt a határozatát várta meg, amelyben teljes mértékben helyeselték a népszövetség előtt tanúsitott magatartását s csak azután adta be *w . lemondását, hogy elejét vegye annak a felfogásnak, mintha külpolitikai megfontolások bírták volna rá elhatározására. Ugy látszik, hogy a kormányválság jórészt belpolitikai okokra vezethető vissza, bár ezidoszerint igen sokat beszélnek az állam külpolitikai helyzetéről is. Arra számitanak, hogy Uzunovics miniszterelnök előreláthatólag kénytelen lesz az egész kormány lemondását benyújtani, bár e jpillTíatban azon fáradozik, hogy uj külügyminisztert találjon és elkerülje aTkormánwálságát. Politikai körökben kedvezőtlenül itélik meg Uzunovicsnak azokat a kilátásait, hogy hatalmon maradjon, mert az a nézet kerekedett felül, hogy Jeftics és Kojics nem egyetlen ellenfelei Uzunovics kormányának, ^agy feszültséggel váriak a válság további fejleményeit, amelyek jóreézt Zsivkovics tábornok, hadügyminiszter magatartásától is függenek. /MTl/7 4 ^ eí ' z Ha/Ha i § A Nemzeti Szinház karácsonya. A két karácsonyi ünnepen négy előadást tart a Nemzeti Szinház, Kedden, nagykarácsony napján délután Ujházy György-moralitása a Tékozló Fíü, este pedig a Szembekötős-' di szerepel a műsoron. December 26-án, délután az'Aranyember kerül szinre, este pedig Feleky Gyula- yigiátéka a Pénz Beszél. Jegyek mind a négy előadásra már válthatók. Á r .TI/ oJ Ha/fe § A vallás- és közoktatásügyi miniszter a debreceni magyar királyi Tisza István tudományegyetem orvostudományi karán -üresedés ben levő orvosi fizikai tanszékre nyilvános pályázatot hirdet. A pályázni óhajtók tudori fokozatukat, a"tanári pályán való működésüket, vagy egyebütt való alkalmaztatásukat, továbbá irodalmi mü-" ködésüket, egyéb érdemeiket igazoló, valamint személyi adataikat tartalmazó okmányaikkal /magyar állampolgárság-születési anyakönyvi kivonat, curriculum vitae/ felszerelt kérvényeiket, amennyiben jelenleg is állami alkalmazásban vannak, elöljáró hatóságuk utján, ellenkező esetben közvetlenül a debreceni m, kir. Tisza István tudományegyetem crvostudományi karának dékáni hivatalában 1935 február • .. l-ig nyújtsák be. A korabfci közszolgálati állasban eltöltött ídönekÉ, fizetés szempontjából való megállapítása, illetve a szabad pályán eltöltött időnek a fizetés és a nyugdíjba való beszámitása irán/ti igény, illetőleg kérés csak akkor vehető gigyqlembo, ha azt pályázó már a pályázati kérvénybon is hojelenti4 MTI/ VS/V3 § Gróf Károlyi Gyula, Tiborszállás, december 12-én'1000 pengőt adományozott a Jugoszláviából kiutasítottak folsogélyozésréro. /MTI/ VE/V3