Napi Hírek, 1934. december/2
1934-12-20 [0337]
/ P r o d o m o : Az alábbiakban a t. szerkesztőségek rendelkezésére bocsátjuk Asquini olasz korporá „ciós miniszter beszédének kivonatát, amelyet ma'délután öt órakcr az országház delegációs termében a Margyar Olasz Társaság rendezésében mondott " A nemaetközi árucsere távlatai" címen. / Asquini olőadásának elején az olasz kormányelnök üdvözletét tolmácsolta a Fabinyi Tihamér.kereskedelmi miniszter elnöksége alatt álló Magyar Olasz Társaságnak, Üdvözlő szavakat intézett Fabinyi Tihamér kereskedelmi miniszterhez is, majd foglalkozott a római egyezmények jelentőségével. Megállapította, hogy azok az egyezmények, amelyeF kómában á két ország kormányelnökei - tekintetbe véve a két nép hagyományait^és céljait - kötöttek, remdkiviil fontosak és alkalmasak arra, hogy a két ország közötti árucserét minél jobban elmélyítsék. Ezután rövid áttekintést adott a jelenlegi gazdasági'helyzetről, Minden túlzott optimizmus nélkül is megállapíthatjuk -mondotta-, hogy túlvagyunk a. .gazdasági depresszió mélypontján. Megindult a gazdasági erők lassú újjáéledése ós"ez arra késztet bennünket, hogy óvatosak legyünk a tervek keresztülvitelénél. Bár az egyes államok külkereskedelmi mutatószámai még mindig hanyatló irányt mutatnak, egyes nemzetek piacai már felfelé haladó irányról tesznek tanúságot. Ez bizonyítja, hogy a világpiac helyzetemég mindig egészségtelen és hogy a munka nemzetközi elosztása sem megfelelő; f bből származnak a'gazdasági válságnak bizonyos ellentétes megnyilatkozásai, gy az egyik oldalon ki nem használt tőkék nagyja ennyi sége, a másik oldalon a tőkék teljes hiánya; a munkanélküliség megalázó jelensége a természetes gazdaság erőtartalékaival szemben, A nemzetközi árucsere semmiféle természetfeletti vagy természetes erőnek nincs alávetve, hanem csakis az emberek akaratának,'Egyes emberek zavaros eszméiken hozzáadták a kor általános zavaraihoz,elméleteket kezdtek felállítani és a mai helyzetet sorsszerűségnek tekintették. Az önellátás elméletének hivei azt hiszik, hogy az 5'részükön van a tudomány, mert a szobatudománynak megvan az a lehecősége, hogy'bármely gondolától bármely helyen előteremthet. Ezek elfelejtik azonban, hogy az élet nem a szobatudományokban előirt elvek szerint fejlődik és hogy más egy kérdés tudományos megoldása, mint gazdasági keresztülvitele. Som a tudomány, sem a technika, sem pedig a gép nem csökkentette a nemzetközi árucsere virágzását. Ellenkezőleg a tudomány, a technika ós a gép mindig ujabb és ujabo lendületet adott a nemzetközi árucserének és a világgazda-sági piac nymgedtan fejlődhetett anélkül, hogy olvoszitottc volna egységét. Ennélfogva gazdasági és politikai okokban kell keresni azokat a tényezőket, amelyek a világpiac törését.:•" idézték elő. Ha ebből a szempontból nézzük a dolgokat, elsősorban szükség van arra. hogy lebontsák a vámso^ rompókat. mert a mai vámsorenrpók vérszegénnyé teszik a világgazdaságot. A baj gyökéréig kell hatolni és ezért őszhangba kell hozni a nemzetközi hitelképességet a kereskedelmi forgalommal és a nemzetközi fizetéseket az árak nemzetközi színvonalával. Előadásának továboi folyamán Asquini foglalkozott azokkal a különböző korlátozásokkal, amelyekkel megakarták javítani a világgazdasági helyzetet. Áttért arra a kérdésre, hogy milyen lesz a helyzetei az államnak és az egyéni kezdeményezésnek a nemzetközi árucsere-forgalom újjászervezése után. Ezzel akpcsolatban szólt a fasiszta korporativizmusról. Megállapította, hogy ' "a multszázad megteremtette a részvénytársaságot és a kartolt, a gazdasági szervezkedés o hatalmas eszközeit. A részvénytársaságok és a kartelek azonban hajlamosak arra } hogy kikonják magukat az állam ellenőrzése alól, sőt egyenesen ők akarják ellenőrizni az államot sarját különleges érdekeik szempontjából. ' Ha/Bo /folyt, köv:/