Napi Hírek, 1934. december/1

1934-12-08 [0336]

Té § G o n f, december B. /Magyar Távirati Iroda/ A népszövetségi tanács ma délutáni üléséit Benes fel négy órakor nyitotta meg. Az el­nök előterjesztette a hármas bizottság ujabb Jelentését a saarvidéki nemzetközi rendészeti erők megszervezésének kérdésében, Azok az államok - mondja a jelentés - amelyek hajlandóknak nyilatkoztak arra, hogy résztvegyenek e nemzetközi rendészeti erő megszervezésében, készségü­ket attól tették függővé, hogy a megállapodáshoz Németország és Francia­ország .is hozzájáruljon. Ez megtörtént. Laval francia külügyminiszter Franciaország nevében szóban, a német kormány pedig Írásban {jelentette he hozzájárulásit. A tanács ennek alapján határozati javaslatban kimondotta, hogy felkéri Angliát, Olaszországot, Hollandiát, és Svédországot, hogy mű­ködjenek közre annak a nemzetközi erőnek megszervezésében T amely a saar­vidéki kormányzóbizottság fennhatósága alatt gondoskodni fog a üaar­vidék területén a népszavazást megelőzően a népszavazás alatt és a nép­szavazást követőleg a rend fenntartásáról. A tanács felkérte továbbá a hármas-bizottságot, hogy alakitson albizottságot, amely magába*fog­lalja a meghívott államok egy-egy képviselőjét, továbbá a saarvidéki kormányzó bizottság elnökét. Ennek az albizottságnak az lesz a fel­adata, hogy tanulmányozza a nemzetközi rendészeti erők megszervezésével és működésével kapcsolatban megteendő rendszabályokat és hogy erről gr lehető legrövidebb időn belül jelentést terjesszen elő, A tanács a határozati javaslatot egyhangúlag elfogadta, Az elnökié st ezután Vasconcellos vette át es a tanács rátért a x jugoszláv panaszirat vitáiénak folytatására. Az elnök felhí­vására Magyarország és a kisantant államok képviselői újból helyet foglaltak a tanács a sztalánál. Ba/Vi . . /Ezután következik a 23. kiadásunkban közölt Laval-beszed./ Ba/Vi r Riga. december 8. /NTl/ Még'mindig homály borit ja Kirow meggyilkolásának'hátterét. Nikolajefről, a tettesről, nem közöltek mást, mint korát és vezetéknevét, valamint előbbi foglalkozását. Ál­talában azt hiszik, hogy Nikolajef tagja volt a kommunista pártnak ésszoroBabb kapcsolatban áll Kirowal, akinek azelőtt titkára volt. Nikolaje.fi • . anélkül, hogy előzőleg megvizsgálták volna, vájjon van-e nála fegyver, bejutott a szigorúan őrzött Smolny-intézetbe, sot Kirow magánlakásának előszobájába is. Csak igy érthető, hogy a kettőjük kö­zötti i '. beszélgetés tanuk nélkül folyt le, ügy látszik, Ki­rov/ hátat forditott és ekkor érte őt nyakán a Nagan-revolvérből kilőtt golyó, A tettes öngyilkosságot akart elkövetni, de öngyilkossági kí­sérlete nem sikerült". Amikor azonban elfogták, olyan állapotban volt, hogy nem tudott vallomást tenni. Ez az általánosan elterjedt feltevés,., . . Hivatalos ­részről még nem adtak ki demmiféle jelentést az eset" lefolyásáról. Eltérők a "vélemények arról, vájjon a merénylet személyes bosszú müve-e, vagy belpolitikai viszálykodásoK is közrejátszottak . annak elköve­tésében, Nehéz megállapítani azt is, mennyiben volt része a merénylőt előkészítésében, annak a 66 állítólagos fenérgárdistának. akit de­cember 5 e —én Moszkvában és Leningrádban agyonlőttek, A tömeges kivég­zésnek ugy látszik csak az volt a célja, hogy rémületet keltsen, Ezek a kivégzések mutatják, hogy a GPU befolyása megerősödött és hogy újból alkalmazzák a csekan, régi módszereit. /MTl/ Kö/Vi - - ­¥ M o s z k v a, december 8. /NTl/ Az isten J .')•' .-• J ^zövetségének elnöksége rendszeres hadjáratot indított a keresztény karácsony meg­ünneplése ellen. Leningrádban és Moszkvában ma nyitották'meg az isten­tf&jjbpdk kiállításait, amelyeket abból a célból rendeztek ? hogy a tö­meget elriasszák a templomok és a keresztény karácsonyi ünnepek láto­gatásától, A leningrádi színházban a katolikus egyházat gyalázd szín­darabot adnak elő./MTI/

Next

/
Thumbnails
Contents