Napi Hírek, 1934. december/1

1934-12-06 [0336]

§ S z e g e d, űecember 6. A szerb megszállt területről kiuta­sított magyarok am=> csoportjának nagy részét, amely szerdán este érkezett meg °zegedre> a belügyminiszts ' intézkedésére még az éjszaka folyamán továbbutaztatták Budapestre, Egy kisebb csoport ma reggel inoult út­nak Baja-Bácsalmás felé és a kizt sitottak igen kis törekdéke maradt Szegeden, akiknek a csonkaországban seholsincs rokonuk vagy ismerősük. izeknek a menekül °knek elbeszélése szerint a megszállott terü­leten a kiutasított ak naőy tömege van már összegyűjtve a községhárák­ban és a városok vasúti állomásain erős őrizet alatt, amig Szabadkán összpontosítják őket, ahonnan peclg részben Szegedre, részben Lelebiá­ba irányítják vonatjukat* Csütörtökön reggel a híreknek megfele lően Hor­gosról közölték Szegeddel, hogy a reggeli vonattal ujabb csoport kiuta­sított érkezik maj d a városba. A negyednyolc orai vonat több mint más fél­óra késé ősei érkezett meg a szegedi állomásra, ahol fogadására megjelent a város hatáságai részárol Buocz Béla fők^pitányhelyettes és dr. Palfy György ,tanácsnok. Ez a vonat ismét tizennégy zsúfoltan megrakott vasu­» koe síkban ihozta kiút asitottakat, akiknek száma ezúttal négy­száz- *olt **>Ja*z k ma reggel érkezettek is : . mondanak el azok­ról az üldöztetésekről, amelyekben az utóobi időben részük volt. Horgosán a osetnikek már az éjszaka folyamán fosztogatni kezdték a kiutasítot­tak lezárt Mcásait, és amikor azok rokonai a fosztogatások megakadá­lyozását kérték a szerb rendőrség vezetőjétől, a rendőrfőnök i kijelentette, hogy a fosztogatásokat nem áll módjában megakadályozni. Ezzel a vonattel érkezett Horgosról egy hetvenöté^ 7 es mindkét szemére va v ember, aki a"".r T ira siralmas állapotban volt, hogy a mentők nyomban kórházba szállította 1 '.. Egy szaba dka i a sszon-v kétségbeesetten panaszolta, hogy kilencéves kisfia magas lázzal feküdt otthon, amikor a szerb rendőr megjelent laká­sukon és közöjhte, hogy azonnal c,\ kell hagyniok Szabadkát. ma reggel érkezett vonatnak kiutasított utasai leges gyobbré zt Újvidék, Zombor , Bajmok, Szabadka, Tavankutpus zta vidékéről kerültek ki-r Tavankutpus ztárol bunyevácokat uta sitottak ki, akik egy szót sem tuanak magyarul. Közöttük van egy nyolcvanéves gazdálkodó, akinek háza, föld-; je és állatállománya maradt ott. Egyedül volt otthon, amikor a kiutasí­tó végzést megkapta, három syermekeénen Szabadkán volt és most sem tudja, hogy azóta mi történt velük. Igen érceKes az esete három kisgyer­meknek, akiket minden kisérő nélkül hoztak el Újvidékről. A gyermetek anyja először e y magyar területen született emberhez ment feleségül és ebből a házasságból született a három gyermek. Az asszony férje közben mcahalt, és a közelmúltban egy jugoszláv állampo .garhoz ment feleségül. Igy az ő állampolgársága val nem volt baj. ,, A kiutasítottak kihallgatása most folyik es gondoskodtak arról, hogy nagyrészüket még ma továbbítsák Bu.apest felé. Buócz Béla fökapitányhelyettes a . kijelentette, hogy a mai nap meg ket kiutasítottakkal megr.küt von»t érkezik Szegedre- Az egyik különvonat a déli órákban vártató a Szeged-Rókus állomásra, a másikat pedig a rendes szabadkai vonathoz kap­csolják és • : este hat órakor érkezik Szegedre. /MTI./ Sza/L § S z e g e c, december 6. A kormányzó névnapja alkalmával csü­törtökön délelőtt Szegeden valamennyi felekezet templomában ünnepi is. tentisztelet volt, amelyen megjelentek a .polgári ás Katonai hatóságok képviselői, valamint nagyszámú közönség./MTI./ Sza/L

Next

/
Thumbnails
Contents