Napi Hírek, 1934. november/2
1934-11-16 [0335]
/O/ § A Magyar Nemzeti Múzeum a következő gyászjelentést adta ki: A Magyar Nemzeti Múzeum mély fájdalommal és megilletődéssel jelenti, ho'gy zsarolyáni Márton Lajos dr. <* nemzeti múzeumi e. főipaEgató, a Magyar Történeti Múzeum Béeészeti Osztályának igazgatója, a szsgedi -^erenc Jó sef Tudományegyetem magántanára, az Ors ágos Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat, a londoni Régészeti Társulat és a helsingforsi Finn-cUgor Társaság tiszteletbeli, a Német Birodalmi Bégészeti Intézet rendes és a belgrádi Bégészeti Társulat leve le ző tagja, Pestvármegye törvényhatósági bizottságának tagja, a kecskeméti Beformátus Egyház tanácsbirája folyó évi november nó 4.-én hirtelen elhunyt. Szeretett halottunk földi mar c dványait Madridból, ahol tudományos kiküldetése közben érte utói a halál, hazahozva és Budapesten november hó 17,-én délelőtt fél 11 órakor a Kerepesi-uti tenEto halottasházában való megáldás után, szülővárosában, Abonyban november 17.-én délután félnégy órakor fogják a családi sírboltban Örök nyugalomra helyezni. Eredményekben gazdag tudományos munkásságát és jóságos ^ejjvéiiiségének emlékéi el nem muló kegyelettel fogjuk megőrizni. -o- § Kalocsa, november 16. Horthy Miklós kormányzó Budapestre való bevonulásának tizenötödik évfordulója alkalmából a főszékesegyházban ünnepélyes hálaadó nagymise volt, amelyet Zichy Gyula gróf kalocsai érsek mondott fényes papi' segédlettel. A szentmisén megjelentek a hatóságok, az intézetek és a különféle intézmények képviselői, valamint a város társadalmának minden kitűnősége. /MTI/. Sza/Sza r Berlin, november 16. /Német Távirati Iroda/. A propagandaügyi miniszter \ £*r Blitz* cimü hetilapot, amely Faulhaber bíborosról .teljesen valótlan állításokat terjesztett, , • , , és ezzel a felekezeti békét veszélyeztette, három hónapra betiltotta. /MTI/. Sza/Sza í* >M , B . e r ,M N > november 16. Bécsből jelentik a Hémet Távirati Irodának: A salzburgi esküdtbíróság tegnap hat vádlottat vont felelősségre a robbanószerekről szóló törvény megszegése miatt. A vád szerint nagyobb mennyiségű robbanószert tartogattak készletben és megbeszélóÜÖÍ fo^tattak robban ós zermeróny letek terveiből. A vádlottak közül Wórth Józsefet, Zafrad Jánost és Wirth Józsefet kötél általi halálra Ítél^2 a többi yanlottat , • , . felmentették. A védelem az loiíB*? ne 7^en feleboezett. az államügyész pedig a felmentések miatt, lanukent megidéztek a tárgyalásra a robban ós zermereny let miatt a bécsi rögtönitelóbíróság altal^iz evi súlyos börtönre itélt Böck Mihályt is. Az elnök azonban szikratavirat alapján bejelentette, hogy Rock. akit a steini fegyházból akartak Salzburgba átszállítani, éjjelTl órakor Seekirchenben kiugrott a robogó személyvonatból ós megszökött. ' ; -.. . Kevéssel az ítélethirdetés előtt Salzburgban elfogták és bekísérték a törvényszékre, ahol kihallgatták mint tanút. Elmondotta, hogy résztvett a robbanószermerényletekről folytatott megbeszélésekentlMintnogy az Ítéletet esküdtbíróság hozta meg, annak nem kell azonnal végrehajtásra kerülnie. /MTI/ • * KÖ / KE ORSZÁGOS LEVÉLTÁR K s/ckcin