Napi Hírek, 1934. november/2

1934-11-16 [0335]

/Díszszemle a Vérmezőn. I. folytatás/ A további baloldali emelvényen a Mária Terézia-rend lovagjai, a Vitézi Rend vezetői, a tábornokok,,törzstisztek és főtisztek gyülekeztek, maid * az állami főtisztviselők. Bírák , egyetemi tanárok egelvénye következett mellettük voltak a TESZ es a MOVE vezetői a tudomány, irodalom, művé- * szet és közgazdasági élet képviselői. Külön emelvényen foglaltak helyet a frontharcosok és hadirokkantak küldöttségének vezetői. Rendkívül fes­tői látmnyt nyújtottak a székesfőváros, a vármegyei és városi törvény­hatóságok diszmagyarban zászló alatt kivonult küldöttségei. * honvédség tisztjei díszben jelentek meg, a meghívottak topbi része magyar nemzeti díszruhában, vagy fekete ünnepi öltözetben jelentek meg. A Vérmező térségén négy vonalban felsorakozva állott í el _a_budapesti helyőrség valamennyi csapatteste és a Ludovika Akadémia tagjai rohamsisakban és sisakjuk mellett tölgyfalevéllel; Az első vonalban a juudovika Akadémia két tanulmányi főcsoportja állott, továbbá a Mária Terézia 1. honvéd gyalogezred. Ugyancsak az első vonalban so­rakozott fel a honvédség .>....<_. ezredeinek egy-egy kiküldött szakasza az ezredzászlókkal,továbbá a tiszti és altiszti küldöttségek, minden t ezredbél három tiszt és altiszt, az ezredparancsnokkal az élükön- a zászlóaljak .::es osztályok képviseletében két tiszt és két altiszt jelent meg. (Mgt <<nr) W Moszkva, november 16.A lengyel szociáldemokraták megtagadtak minden együttműködést a kommunista internacionálév'al és annak szerveivel. /MTI/ Ke/Ke ' f* • MI ? J>(,£ a w nove raber 16. Gottwald. Stetka és Kopecky kommunista /ml 1 / államellenes röpiratok terjesztése miatt letartóztatták. Ke/Ke ----­• i i . A ? F., á 6 a , * november 16. Keletcsehországban egy házaidnak a hazára kitűztek az Arvei-est, a törvényszéki végrehajt6 azonban torlaszt talált az ajtók es ablakok előtt. Mikor a rendőrség erőszakkal akarta íe*nvitni az aitot, a ház tulajdonosa, aki hat gyermek apja. a tetőről kövekkel dobálta a rendőrtiszt viselőket. A rendőrök behatoltak és a te­tőre nyomultak, ahol a tulajdonos puskával a kezében állott elébüjc. Ké­zitusa keletkezett, amelynek során a házalét egy lövés megölte *e/Ke .™ ' • /W/V ? oTűM . K a i r d .november 16. Nessim pasa, az uj miniszterelnök ki­jelentette, hogy az 1930 évi alkotmányt felfüggesztik ós ezzel felosz­latják a jelenlegi parlamentet. Az 1923 évi alkotmány hatálybahelvezése A flf+i 6 ?^ kü S z ^° n áll. Ezzel kapcsolatban kiírják az uj választásokat. hl a 5 e 2JS Z0 P n ií°S ad i a a , z W kormányt, csak Kamal Ibrahim külügyminisz­ter Kinevezése kelt aggályokat Ke/Ke - LSZACOS LEVÉLTÁR K szekció

Next

/
Thumbnails
Contents