Napi Hírek, 1934. szeptember/2

1934-09-17 [0331]

/—/ § Pozsony, szeptember 17. /Cseh Távirati Iroda/ A turoc­szentmártoni főiskolai nallgatókegyesületének ülésén felszólalt Hodzsa Milán földmivelésügyi miniszter és többek között a következőket mondotta: Minálunk nem jutott válságba a demokrácia,mert mi azt nem nyugat­európai mintára honosítottuk meg,nanem belőlünk;hazai talajból nőtt ki, a jelenlegi társadalmi rétegeződé sből és a nemzet minden rétegének lelki összetételéből. A mi demokráciánknak tekintélyre van szüksége,a nemzeti erkölcs és a törvény tekintélyére elsősorban. A nemzetköziség számunkra az egyes népek szabad kulturális életének együttműködését jelenti. A dö"­mokracia tette lehetővé Középeurópa történelmi országainak politikai, gazdasági és lelki kapcsolatait és ezért lett külpolitikánk alapjává, amint azt Benes külügyminiszter hangsúlyozta. Az uj Középeurópa keretei lehetővé teszik a szláv nemzeti államok együttműködését. Hiszünk a középeurópai gondolatban. A fölmerülő nehézségek külö­nösen Lengyelországgal való]^-.^.., uv .«\k nem állandóak. Sokkal fonto­sabb akadály • . %gyarcrszág és Magyarország törekvése a rovizid iránt. A szlovák politika mindig egységos volt a revizióellenos tiltako­zásban, revizionizmus által a magyar politika kalandos utakra tévedt ugy hogy nem tudta megtalálnia realitásokhoz vezető utat. Most válto­zás van folyamatban;Bethlen volt miniszterelnök numrég kijelentette, a magyar politikának számolnia kell azzal, hogy a békeszerződések és különösen a trianoni békeszerződés re vizi ójának gondolata a távoli jövő­be tolódott el. Ha Bethlennek ez a kifejezeso a magyar kormány programjá­vá^és^a magyar nép meggyőződésévé válik, megszűnik az akadálya Magyaror­szág és Csehország gazdasági közeledésének. Igaz, Bethlen a kisebbségi kérdést is érintetto. A mi államunk minden kisebbségének sokkal többet, ad mint ahogy azt a békeszerződések megállapították, s mint amennyit Magyar ország adni képes vagy adni akar. Ep azért azt ajánljuk Bethlennek, mindenekelőtt törődjek a magyarországi kisebbségekkel.Csehszlovákia be­csületesen gondoskodik a maga kisebbségeiről, valoszinüleg épen azért, mert mi kisebbségi politikánkat nem a budapesti kormányrendszertol tanultuk. Párt különbségűk fölé anelkedve egyesültünk a revizió elleni harcban és épen ezért eredményt értünk el. valamennyi politikai párt nemzeti össze­fogása az előf oltétole.de egyszersmind a biztositéka is Csehszlovákia ön­állóságának. , /. A , . KT § G e n f, szeptember 17. /Magyar Távirati Iroda/ Egyes lapok­nak az a hiradása, hogy Eckhardt Tibor magyar kiküldött masfeloras megbeszélést folytatott Benes csehszlovák külügyminiszterrel, nem te­lel meg a valóságnak. Eckhardt Tibor Benes külügyminiszterrel * \ megbeszélést egyáltalában nem folytatott. rí _ Irt

Next

/
Thumbnails
Contents