Napi Hírek, 1934. augusztus/2

1934-08-24 [0329]

A § P á r i s. augusztus 24./Magyar Távirati Iroda/ A Matin ró­mai tudósítójának jelentése szerint G'hambrun gr„óf római francia nagy­követ szabadságának leteltével tegnap visszatért Rómába. Valószínű - rja a lap - hogy rövidesen francia-olasz tárgyalások indulnak meg Barthou római látogatásának előkészítése céljából. Romai politikai körökben a látogatást október végére várják. Sza/Vi A | P á r i s, augusztus 24./Kagyar Távirati Iroda/ A Matin Lon­donon át.érkező moszkvai távirata szerint a szovjetkormány hivatalos tiltakozó jegyzéket intézett a jaoán kormányhoz a ke le tkinai vasútvo­nal szovjetalkalmazottainak letartóztatásával kapcsolatban. Politikai körök arra számítanak, hogy a szovjetkormány eljá­rása siettetni fogja a két ország közötti válság kirobbanását. A letar­tóztatásokat a mandzsukormá.y rendeletére hajtották végre, a szovjet­kormány pedig tiltakozását egyenesen a japán kormányhoz intézte, es ez Tokió ellen irányuló nyilt vádat jelent• Sza/Vi - - ­A i P ár i s, augusztus 24./Magyar Távirati Iroda/ A Matin lon­doni értesülése sz aá nt a Presiuent Haraing nevű oce ániáró-ha jó tegnap délután Southamptónban 400 tonnányi ezilstruodal kelt útra Amerika fele. Az azüs tsz állítmány az Sgyesült Ailamok kincstáránál: szól. Sza/Vi . - ­A V P á r i s, augusztus 24.k Tass Iroó'a moszkvai jeler,tése / szerint az Izvesztija cimü lap határozottan megcáfolja azokat a japán forrás­ból eredő híreket, amelyek szerint I T ongolia és Sinkiang ügyében a szov­jetköz társas ág és kina között titkos megegyezés jött lstre. A lap ki­Jelanti, hogy ezek a hirek a japán sajtó koholmányai. /MTI/ Sza/Vi - - ­r K e v n • , augusztus 24. Kursanból jelentik, hogy «tt a Schaulenben történt zavargásokhoz hasonló zsidóollonos tüntetésokro ko­rült a sor. Csütörtökön éjjel az ifjú-litvánok ogy csoportja megtámadta a cionisták szövetségi ópulotét és kövekkel beverto az ablakokat. A helyi hatóságok a több mint 20 kilómé tornyiro fekvő Schaulonből kért ok rondőn segítséget a tüntetők ollón. Közelebbi részlotökről még nem érkezett jo~ lontés. A litván balügyminisztor időközbon olrondclto, hogy a rendzavarok nllon, bármely részhoz tartozzanak is a lo^azi^prubban kall oljárni. [Y "' Ke/Ko ----­r Kowlork, augusztus 24. A Minosota. államban lovőSt. Páni­ból jolontik, hogy az ottani rendőrség nyilt utcán agyonlőtto a séta kozbon meglopott Vanmeter Homórt. Dillingor bandájának egyik tagját. Vanmoter a rondőrség "mogállj"-kiáltására két pisztolylövéssel válaszolt, a rendőrség azonban megelőzte ős valóságos golyózáport zúdított reá. /MTI/ Ko/Ko r London, augusztus 24. A pentonvilloi fogház könyvnyomdá­jában hamis hivatalos nyomtatványok és igazolványok előállítására szolgáló műhelyt lepleztek le. A rendőrségnek több mint egy évvol ezelőtt több hamis bizonyítvány karült a kozébo ós még négy hónappal ezelőtt is London'nyuga­ti részének egyik házában tartott házkutatás alkalmával egész halom ilyen okmányt találtak. Az ez alkalommal letartóztatott egyónokot olitoltok* rondőrség azt hitte, hogy az ügynök ezzol vegotvotett. Lognagyopb moglepo­tósero azonban minduntalan ujabb hamisítványok tűntek elő. Vogul kideri­totték, hogy a hamis nyomtatványokat egy ilyon dolgokba jártas pontonyillo\ rab koszití és dohányért, valamint ogyeb ellenszolgáltatásokért a foghaz­őröknok adja, akik viszont jó üzlet ot csinálnak a hamisítványokkal. A rab;­azonnal magánzárkába holyozték. Kot fogháztiszt viselőt egyelőre felmenteti tisztüktől. /W/ —

Next

/
Thumbnails
Contents