Napi Hírek, 1934. május/2

1934-05-19 [0323]

Bécs, május 19. /Mag yar Távirati Iroda/ A Lajtaujfalu és Pándorfalu között vezető vasutszakasz ellen ma éjjel merényletet kö­vettek elo Ismeretlen tettesek felszakították a sineket. A merénylet nem járt súlyosabb következményekkel, emberéletben sem esett kár. Az Innsbruck és Arlberg között fezető nyugati vasutrészről is különböző merényletekről érkeznek jelentések. Szerencsére emberélet itt sem forgott veszélyben. Az okozott károkat rövidesen ki lehetett javitani, úgyhogy ma reggel már a rendes kerefkaíbBn bonyolították le a forgalmat. A merényletek tettesei, akiket eddig még nem sikerült ki­nyomozni, a pünköadi közlekedést akarták megzavarni. A merényleteket t részben nemzetiszocialista, részben kommunista elemeknek tulajdonítják, ezek azonban csak feltevések. Ke/Ke Bécs, május 19. /Magyar Távirati Iroda/ A vasúti merény­letekről a következő hivatalos jelentést adták ki: "A mára virradó éjszaka az osztrák szövetségi vasutak sin­hálézata ellen több robbanószer-merényletet követtek el. Az egyes ese­tekben okozott károk jelentéktelenek és könnyűszerrel kijavithatók. A merényletek nem okoztak lényegesebb zavart a közlekedésbnn és az utasok biztonságát nem veszélyeztettek. A közbiztonsági hatóságok a vasutigaz­gatósággal egyetértésben széleskörű intézkedéseket tettek a sinek és a vasúti hálózat őrizete és biztonsága érdekében * Ke/Ke ----­:: Hamburg, május 19. /Német Távirati Iroda/ Szombat reggel a vizsgálati fogház udvarán nohórbárddaJL kivégezték a külonbiröság által május 2 a-án halálraítélt Jonny Dettmert, Pischer Hermannt, Schmidt Artúrt és Wehrenberg Alfrédet. Eettmer és Wehrenberg 1932. május 19.-én táuadást vezetett a Herrengrabenen egy tengerészeti rohamosztag ellen, mi­közben a rohamcsapat egyik tagja kés szúrásoktól halálosan megsérült. Schmidt és Fischer voltak a felbujtói és mozgatói a rohamcsapat egyik he­lyisége Illés 1933 február 3.-án intézett fegyveres támadásnak, amelynek folvamán két ártatlan járókelő életét vesztette és a rohancsapat egy tag­ja ,megsebesült. /MSlJ Ke/Ke rr § Paris, május 19. /Havas/ Asquini clasz testületügyi államtitkár délelőtt folytatta megbeszéléseit Lamourcux francia kereske­delmi miSisztrrti* Délelőtt 11 ólakor a párisi olasz.kereskedelmi kamara rendezett fogadtatást tiszteletére, délben pedig Ásóiul fogadta az olasz nagykövetségen az olasz hadviseltek plrisi szövetségei. /MTI/ Ke/Ke Bécs, május 19- A már emiitett vasúti szakaszokon tör­tént rombolásokon kivul merényleteket jelentenek a bécs-klagenfurti vo­nalról is. különösen a muramenti Bruck környékéről, valamint a Brünn felé vezető vasúti szakaszáról-. /MTI/ Ke/Ke ­Bécs. május 19. A szövetségi vasutak jelentése szerint a vasúti merényletek tetteseinek kézrekelitesére 10,000 schilling jutal­mat tűztek kio /WlJ Ke/Ke ° P ~*?°*'-evéLn*

Next

/
Thumbnails
Contents