Napi Hírek, 1934. május/1

1934-05-03 [0322]

§ A Magyar Távirati Iroda jelenti: Gömbös Gyula miniszter­elnök ma délben eévnegyed egyórakor fogadta a török nagy nemzetgyűlés által választott tíz képviselőből álló "delegációt, amely Hasszán bej, a rwpy nemzetgyűlés alelnökének vezetékével Behidzs bej budapesti tö­rök követ é=! Pékár Gyula országgyűlési képviselő kíséretében tisztelgett a miniszterelnöknél. Gömbös Gyula miniszterelnök meleg barátsággal üdvözölte a török parlament nála megjelent küldöttségét kiemelve azt. hogy a reá nézve oly nagyhatású látogatás után, amelyet Ankarában tett» meggyőző­dött arról, Rogy nemcsak vérségi és testvéri kapcsolat fűzi a magyart a török nemzethez, hanem oly t gazdasági és kulturális leb.etÓ3égek állanak fenn a két ország között, hogy ezeknek a kapcsolatoknak kimélyitése a két nemzetre nézve életbevágóan fontos. Ki kell mélyíteni mind a gaz­dasági kapcsolatot, mind pedig a kulturális kapcsolatot, amit teljes szív­vel kívánunk főként az ifjúság nevelését illetően, lát a kulturális együtt­működést elsősorban a diákcserékben kell kifejleszteni, ho# a jövendő török és magyar nemzedék a legbensőbb testvériségben nőjön fel. Végül ki­emelte Gömbös Gyula miniszterelnök annak a szükségét, hogy mindezek a kapcsolatok necsak incidentaliten, egyes látogatások áltál fejlesztéséé­nek, hanem rendszeresen és állandóan. A török képviselőkre szemmé Hátha tóan mély hatást gyakorolt Gömbös Gyula miniszterelnök beszéde. Hasszán bej válaszában hangoztatta, hogy a török nemzetet is ezek a mélyen járó testvári érzések hatják át. A m-ga részéről teljes egészében osztja Gömbös Gyula miniszterelnök kí­vánságait és annak az óhajnak adnak kifejezést, hogy ezek a baráti test­vériség mellett tanuságjt tevő szavak és nemes elgondolások mielőbb meg­valósuljanak. A fogadás után Gömbös Gyula miniszterelnök hosszabb ideig barátságosan elbeszélgetett a miniszterelnökségi palota terrasszán a tö­rök küldöttség tagjaival, akik azután bárcziházi Bárczy István államtit­kár vezetésével megtekintették a miniszterelnökségi palota termeit. fía/Vá —­M üfo m a, máius 3. /Magyar Távirati Iroda/ A Tevére első oldalon feltűnő cikkben közli azt a hirt, amely szerint a román revizió­ellenes liga a külföldi egyetemeken is bizottságokat akar létesítem az ott tanuló román diákok körében. ' . A lap a maga részéről hozzáfűzi, hogy a napokban mar bírt adott egyes román körök revizióellenes működéséről, hangsúlyozva, hogy annak éle különösen Olaszország ellen irányul Amig Titulescunak ezek a tanítványai - írja a lap - az ország belsejében fekarják kifejteni tevékenységüket, azzal a határozott céllal, hogy alátámasszák a kormány politikáját és megszerezzék maguknak a nép eddig hiányzó csatlakozását is, hamis nemzeti mozgalom hangoz­tatásával, addig enyhe mosollyal kísérhettük volna a fejleményeket, ame­lyek a balkáni politikai hisztériához tartoznak. Máskép all azonban,a dolog, ha a román revizióellenes liga olasz városokban is meg akarna kezdeni működését. A fasiszta Olaszország nagyon szívesen^ a legnagyobb örömnél lát vendégül külföldieket, de nem fegxi megtűrni őrülteket és udvariasan minden esetben az ajtó elé fogja tenni azokat, akik azzal az^őrült és veszedelmes céllal jönnek, hogy megzavarják a nyugalmat. OF.'SZáGos LEVÉLTÁR

Next

/
Thumbnails
Contents