Napi Hírek, 1934. március/2

1934-03-29 [0319]

A § ? á r i s, március 29./ 1 " agyar Távirati Iroda/ A Prince ügy döntő fordulóponthoz jutót'. A párisi ügyészség gyilkosság, lopás és orgazdaság miatt vádat emelt De Lussat báré és Carbone /más néven Venrure/ ellen. A marséi 11 ei. ügyészség viszont vádat emelt Francois SpiriU, más néven Capron Mario ••' : Lidro ellen, A két utóbbit az éjszaka folyamán Parisban a közbiztonsági hivatalén hosszasan ki­hallgatták. Mindketten határozottan tagadták, hogy bármi részük is volna Prince meggyilkolásában és hangoztatták, hogy Princet sohasem ismerték* De Lussat először azt állitotta.hogy nem ismeri sem Carhonet sem Spiritot. Később azonban, amikor iratai' között a nyomozók e két utóbbi névjegyeire bákicantak beismerte, hogy mindkettővel kapcsolatbal állott. _ D e Lussat és Carbone a kártyabarlangok jól ismert alakja volt De Lussat meglehetősen titokzatos személyiség, a Carlton szálló egy szo­bájában lakott, zárkózott életmódot folytatott. Eddig azt állapították meg róla, hogy Monacóban született előkelő családból. Egy darabig ló­verseny fogadó irodája volt, majd csempész, később ügynök, végül pedig kartyabarlangok fölhajtója volt. Spiritot tegnap éjjel a marseillei rendőrségen hallgatták ki és ott le is tartóztatták. Spirito/J oár számos csalási ügyben szere­pelt, eddig még nem Ítélték el» mert mindig magas pártfogók jártak közben erdekében, Spirite beismerte, hegy vagyonát jórészt leánykereskedelem­mel szerezte. Ta/Sz L § L o n d o n, március :-9./Magyar Távirati Iroda/ Loro ütyrrell párisi angol nagykövet utasítast ? kapott, hogy érdeklődjék szóbelileg a francia kormány ama követeiesőnek bizonyos részletei ' iránt, amelyek a leszerelési egyezmény végrehajtás Inak biztos itására vonatkoznak. Lord Tyrrell jelentését nusvet utánra várják. Ezzel 'párhuzamosan a Reuter Iroda értesülés^ szerint a többi érdekelt kor­mányt is állandóan tájékoztatják londoni diplomáciai ké viseleteik utján a leszerelési megbeszélések általános lefolyásáról. Bismarck herceg a londoni n-nnet nagykövetség képviseletében ma délelőtt az angol külügyi hivatalban jart a y ízben. Tó/Vi - - ­L §London, mirci us 29./Magyar Távirati Iroda/ Az angol p=».rlemont üléseit április 9..ig tartó nusveti szünettel na­C oíták el. ó/Vi - - ­L § L o n d o n, mára us 29./Magyar Távirati Iroda/ Ked­den kezdik meg újból a munkát az M 534" óriási Cunará-gőzösön, amely a világ w legnagyobb gőzhajója losz ós amelynek építőset pénzhiány miatt sokáig szüneteltették. To/Vi - - ­L § L o i, d o n, marci us 29./Magyar Távirati írod*,/ Egy század angol gyalogságot vezényeltek ki az indiai Ayothaiba, ahol vallásos harcok törtek ki a hinduk és mohamedánok között. A hatóságok szigorú zárórát rordultek ol. To/tfi

Next

/
Thumbnails
Contents