Napi Hírek, 1934. március/1
1934-03-12 [0318]
/L/ § L o n d o n ^március 12. /Magyar Távirati Iroda./ A Daily Héráidban közölt egyik római távirat szerint Rómában az a meggyőződés, hogy e héten megállapodás jön létre Olaszország, Magyarország 'és Ausztria között. Mérvadó körökben kijelentették, hogy a megállapodás főpontjait már megszövegezték. Az egyezmény jelenleg kizárólag gazdasási természetű lesz, de hangsúlyozzák Romában, hogy az politikai megegyezéssel lesz egyenértékű, mert a gazdasági kötelékek fűzik össze legerősebben a nemzeteket. ^A News Ihroniole diplomáciai levelezője szerint Gömbös ás Doilfuss római látogatása alig okoz majd feltűnő változást Délkeleteurópa politikai földrajzában, nem tesznek kisérletet magyar-osztrákolasz vamegység alakítására, még kevésbé fogják a Habsburgok visszatérését *'v.r i emlegetni. Olaszország politikája Ausztriával sz8mbon szigorúan realisztikus. Abból a feltevésből indul ki, hogy ha Ausztriát olasz védnökség alá helyeznék, az osztrákokat egyenesen a németek karjaiba kergetnék. Az ausztriai német befolyást csak az osztrákok függetlenségi törekvéseinek az erősítés ével lehet ellensúlyozni. Olaszo^ szág számára most épen olyan fontos Ausztria függetlensége, mint Belgium függetlensége volt Anglia számára. Ausztria, Belgium és Svájc függetlenségét feltétlenül biztosítani kell hatalmas szomszédaikkal szemben, ezek versengésének elkerülése végett. Mussolini valószínűleg megmagyarázza majd Dollfussnak és Gömbösnek, hogy nézete szerint a szigorúan fasisztamintát kövotő kormányzást Bécsben sokkal kevésbé hasznosnak tekintené, mint a független Ausztriát, mely Olaszországgal és lehetőleg minél több szomszédjával barátságos lábon állna. Arra nincs kilátás, hogy a dunai államok a közeljövőben ugy egyezzenek meg egymássáli hogy jelentékeny gazdasági előnyöket ajánlhassanak fel Ausztriának. Ez csak akkor lenno lehetséges, ha a kisantantállamok előbb Magyarország javára módosítanák határaikat, ( A Magyarországot kizáró egyezmény viszont a magyarokat kergetné Németország karjaiba, A Kizárólagos magyar'osztrák-olasz egyezmény a kisantant bizalmatlanságát kiltené fel. Ezért kerülnek majd Rómában mindent, ami azt a látszatot kelthetné, hegy más országokat ki akarnak zárni a gazdasági vagy egvéb megegyezésekből, amelyeket a három miniszterelnök létesíteni akar. Olaszország reméli, hogy annak hangsúlyozásával, hogy nem akar Ausztria felett olasz védnökséget gyakorolni, el tudja ma'jd oszlatni a kisantant, főleg Csehország gyanúját. /szerint A MorningPost római levelezője hosszasan fejtegeti, hogy Mussolini egyáltalában nem változtatta meg Neme tors zág iránti politikáját. A la p/e g yéb iránt most is meg van győződve arról, hogy addig nem lehet tartós béke Európában ? amíg Németországot az e gyenlőtlenség állapotában tartják. Ezért Mussolini leszerelési politikája egyáltalában nem ellenkezik azzal a régi politikájával, amely ellenzi a német-osztrák csatlakozást. Olaszország Franciaországgal és Angliával egyetértésben a teljes osztrák függetlenségre esküszikj de ezt á függetlenséget a három nagyhatalom különbözőképen értelmezi. Anglia és Franciaország most már belátják, hogy a demokrácián alapuló politikai szabadság Ausztriában csak pártharcokhoz és felforduláshoz vezet és hogy a túlságos e§yéni szabadság a nemzeti szabadság elvesztését okozná. Mussolini számara ^azonban az egyéni szabadság osak - a nemzeti szabadság egyik kifejezője, a nemzeti szabadságrésze, az állami szabadság felette áll az egyéni csoportoknak. Az a tény, hogy London és Paris belegyezett Ausztriának Mussolini által javasolt újjáépítés ébo, mutatja, hogy milyen vesz e de Íme snek látja ez a két nagyhatalom a németországi helyzetet. Egyszersmind ez a legnagyobb engedmény, amelyet eddig a demokrácia a fasizmusnak tett, A mü legfontosabb része gazdasági természetű lesz. Anglia, Franciaország és Olaszország egyetérte ne k a bban, hogy Ausztriát gazdaságilag önálló dunai csoportba kell bekapcsolni. Olaszország tervo a stresai határozatokon alapul. Ez volna a legjobb biziositeéka annak, hogy egymás el lei harcoló gazdasági csoportok ne alakulhassanak. A Habsburgok vissza térését Mussolini nem ellenezné bizonyos körülmények között, de ezek a kö/rülmén T-e k jelenleg még nem állanakffcun. To/To/L " ' . • ÍV&óa \cnvJ