Napi Hírek, 1934. március/1

1934-03-06 [0318]

Ikj § Pá r i s, március 6. /Magyar Távirati Iroda. / * képvis lő­ház vizsgálóbizottsága ma délután kihallgatta Stavisky özvegyét. Az egy óra hosszat tartó kihallgatásnak nem volt különösebb eredménye, átavisKy­né csak megerősítette előbbi kijelentéseit. A bizottsági tagoknak az volta benyomásuk, hogy átaviskynó nem egykönnyen árulja el titkait. Staviákyné a bizottság elnökének kérdésire kijelentette, k>gy férjét 1925-ben ismerte meg; Stavisky foglalkozásairól és jövedelemforrá­sairól ebben az időben nem volt tudomása és mindezekről csak 1926-ban tájékozódott valamennyire, átaviskyval 1928-ban kötött házasságot, de a tanuk, neveire már nem emlékszik. Vachot dr. volt a háziorvosuk és ő állitott ki többször BtavisKy részérő orvosi bizonyítványt, A Villa Q Moliére-be n két ízben találkozott Pa ul-Bonco úrral, atyja rés i barát já-j-sJ/, i Társadalmi kapcsolatairól . átaviskvré közölte, hogy amig a Claridge és a Celle oáint Cloud-szállodákban laktak, igen keveset jártak társaságba. Miniszterekkel .nem érintkezte k. Férje 'említette , hogy otresában Georses Bonnet-val ebéd/elt egy alkalommal, más alkalommal pedig Lurand volt miniszter látta Staviskyt vendégül. Bonnaure képviselőt férje mutatta, be neki. Biarritzban baráti viszony alakult ki a Stavisky-/ Bonnaure-ós Garat-házas párok között s néhányszor találkozta k Aymard, Dubarry és Léyy újságírókkal. A pénzügyminisztériumban és a rendőrsé­gen Staviskyné - mint mondotta - senkit sem ismert személyesen és soha­sem találkozott Chiappo rendőrfő nőkkel. rInc össze egyszer' e mii te-: te előt­te férj:, hoey látogatást tett Chiaupsnál és hogy állítólag a rendőr'­főnök igen kedvesen fogadta férjét,' stavisky sohasem beszélt felesége előtt polit i k-sokról és az özvegy senm.it sem tud férje Írásairól, csak arra emlékszik, hogy azok ogy részét Stavisky a Claridge-szálloban el­égette. Csekkfüzetek sohase m voltak Staviskyné birtokában, jóllehet azzal Vádolják, hogy csekkeket rejteget. Végül Staviskyná kijelentette, hogy férje szerencsejátékokon töhbmilii© frankot vesztett. Tó/L /rr/ § B e 1 g r ád , március 6./Avala./A képviselőház a belügyi költ­ségvetést elfogadta és azután megkezdte a hadügyi és tengerészeti költ­ségvetés tárgyalását. Stojanovics hadügyi és tengerészeti'miniszter beveze tő beszédében kifejtette, hogy a hadsereg tényleges .létszámát az .ország föld­rajzi helyzetétol * • és politikai elheJyezKedesétol kell függővé tenni. Tekintette jön természetesen a lakosság sűrűsége, az ország ^azcíasági és piizügyi helyzete is. A hadügyi költségvetés reme magasságát 2.5 milliárd dinárcan kellene megállapítani,tekintettel azonbar.;az ország mai gazdasági és pénzügyi helyzetére, a kiadási végösszege,csupán 1.943.000.000 dinár,, vagyis 57 millióval kevesebb a multévinél.. « A képviselőház a hadugji |te egerész eti . költségvetést közfelkiáltással * . elfogadtsTSzután . a közmunkaügyi költségvetés tárgyalására tértek at. /kTI./ ,^ E/E - í— § Mint a Magyar Távirati Iroda jelenti, a kormányzó az igazságügyminisz­ter előterjesztésere megengedte, hogy Diószeghy József kecskeméti gyakorló ügy­védnek ötven évet meghaladó sikeres és önzetlen működéséért elismerését tudtul adják. Vé/Vé

Next

/
Thumbnails
Contents