Napi Hírek, 1934. február/1
1934-02-14 [0316]
r Berlin, február 14, ..Bécsből jelentik a Német Távirati Irodának: Meidling kerületben ma délben a kormánycsapatok támadást intéztek a meidlingi községi ház ellen. A nagytérjedelmü épülettömben a védőszövetség tagjai elsáncoiták magukat. A kormanycsapatok két óra hosszat gépfegyverrel lőtték az épületet. Végül egy páncélos kocsit vetettek harcba. A "tüzelés elctt az asszonyoknak és gyermekeknek megengedték, hogy holmijukkal elhagyják a házat. A védőszövetség tagjai valamennyi ablakból bevessen viszonozták a t&zelést. Egy asszony eletet vesztette. /MTI/ Ta/Vá $ Magyarország vendégül látja az amerikai ragyar újság pályázatának gyüfcteseit. Az Amerikai Magyar Népszava new-yorki magyar napilap pályázatót hirdetett, amelyen csak az Amerikában született és nevelkedett második nemzedék vehetett részt. Arra kellett felelniök, miként tanultak meg ma-yarul, szcretnének-e ellátogatni Magyarországra, mit tudnak Magyarországról és a magyar népről, miért kell minden amerikai magyarnak büszkének lenni szárnazására ;tud ják-e, hogy milyen súlyos igazságtalanság történt Magyarországgal és mit tehetne véleménye szerint a második gener-'cio Magyarország erdskében. Meglepően nagyszámú pályamunka érkezettébe és ez a siker a Macyarok Világkongresszasának Állandó Szervezeti Irodáját arra ösztökélte, hogy a lap pályadijai mellett egy Ingyen hajójegyet ad a győztesne Amerikaoól Magyarországra és Magyarországról Amerikába s más ajándékokat ad azoknak, akiket a Világkongresszus zsűrije legérdemesebbeknek tart. A Világkongresszus irodája által egybehívott zsűri a betegei fekvő báró Perényi Zsigmond elnök helyett RipkaTer no dr. elnöklete alatt a Világkongresszus helyiségében tartotta meg ülését. Igen beható bírálatok hangzottak el és vita möült meg, a ne ly ben résztvettek dr. Kanéz Béláné, a Magyar Nemzeti Szövetség női osztályának kíktilá öt tje, dr. Böszörményi László, báró Fiáth Miklós, dr. Névelős Gyula miniszteri taná sósok, dr. Ineze Péter, a miniszterelnökség kiküldötte, dr. Zsiray Miklós egyetemi rendkívüli tanár a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából, dr. Tőkés Gyuh tanács jegyz ő a főváros képviseletében és dr. Nagy Károly a Kilágkongreszszusi Iroda részéről. A sok egyformán kiváló munka között alig lehetett választani és ennek hatása alatt báró Fiáth a Világkongresszus Irodájának még egy Amerikából Magva rországra és Magyarországról'Amerikába érvényes hajójegyet ajánlott fel a Kivándorlókat és Vi sszaváncprlókat Védő Iroda nevében. A zsűri a két hajójegyet if j. Kovács Andor /Brovmsville, Pa/ ós Bencze Erzsébet /Trenton, N.J./ pályázónak itálte. Különös elismerében részesítette Tamássy Olgái, dicséretreméltónak találta Eumay Etus, Borsos Bc-rta és Laky László munkáit. "Ö\jy Tamássyt, mint a három dicséretben részesült pályázó juta lomkönyveket kap a Világk ongresszusi Irodától. Dr. Nagy Károly köszönetet mondott a zsűrinek és dr. Kun Andor az Amerikai Magyar Népszava háM^át fejezte ki. § K e s z,e g , február 14, Jótékonyöélu eladást és táncmulatságot rendezett a nógrádi járás intelligenciája. A rétsági, romhányi és nagyoroszi műkedvelők együttese pompás egyfelvonásos darabokat adott elő igen szép sikerrel. Dr. Setényi Rezső, a járás agilis főszolgabirá ja, önzetlen fáradozásának gyümölcse a nagy anyagi siker, amelynek tiszta .befvé^elét a járás szegenysorsu tanulóinak felruházására fordítják. /MTI/ § Halálozás, Homoródkeménfalvi Lakatos Fereno, Kolozsvár nyugalmazott faszámvevcje életének 82. évében Szcdligeten elhunyt. Az elhunytat kiterjedt rokonság, köztük dr. Cseh Mihály hadbiró-alezredes gyászolja. Ma délután temették Szódligeten. Vá/Vá " 0KS2ÁGOS LEVÉLTÁR