Napi Hírek, 1934. január/2
1934-01-29 [0315]
L i , . J a r is , január.29. /Nemet Távirati Iroda/ A kormány alakítással megbízott Jala dier volt miniszterelnök haladéktalanul megkezdte megbeszéléseit, bzokas szerint először a szenátus és a kamara elnökét látogatta meg. daladier reméli, hogy kormányát legkésőbb - •'. . holnap megalakít ia és meg a mai .est'folyamán tájékoztatni fogja a köztársasági elnököt eddigi megbeszéléseiről. Azt hiszik, hogy Daladier kormányának jelentősebb tárcáit teljesen uj személyiségekre akarja bizni, hogy ezzel a közvélemény nyugtalanságát le csillapítsa. Előreláthatóan a belügyi tárcát is magának tartja meg Daladier. A külügyminisztériumot uj emberre bizza. Daladiernek nyilvánvalóan az a szándéka, hogy lehetőleg kevés minisztert és államtitkárt vonjon be Kabinetjébe, ezzeT szemben a kormány alapjait lényegesen ki akarna bővíteni. Politikai korokben arra számitanak, hogy a szocialista pártból kivált uj^zocialisttolegalább egy tagja szinten belép a kormányba. Egyes korokben azt is ajlitjak, hogy az eddigi hadügyminiszternek alapos kilátásai vannak, hogy kormányát egeszén a Marin-esoportig kiterjeszti. Ma délutáni arról 13 beszeltek, hogy Dala dier maga tartja meg a.külügyi tárcát és a belügyminisztérium vezetését egyik sznátorra bizza. /MTI/ 6 ' § A budapesti francia követség kéri az alábbi sorok közlését: i. v> JL T» 1 irancia köztársaság elnöke a külügyminiszter előterjesztésére báró Beauverger Edmondnak, a budapesti francia követség első titkárának t e /?S lovagkeresztjét adományozta. G- §Bukarest, január 29. /Magyar Távirati Iroda/ A tulkán-egyezményt februát 2-án irják alá Belgrádban, Az aláiráson részt vesznek Románia, Szerbia, Térökország és Görögország külügyminiszterei. Maximosz görög külügyminiszter Genfből február 2-án érkezik Belgrádba, mig TevfiR Rüsdi bej török külügyminiszter Ankarában száll hajóra. Közben a török külügyminiszter érinti Bukarestet is. A török külügyminiszter bukaresti látogatásának nem ie sz hivatalos jellege. A hivatalos látogatást későboi időpontra tűzik ki. Román hivatalos körök szerint nem keltett meglepetést az a tény. hogy Bulgária nem csatlakozott a Balkán-egy ez menyhez. A román politikai ::örök Vezetői már a bolgár királyi pár látogatása előtt ismertek Bulgária állásfoglalását ebben a kérdésben, A Lupta szerint a bolgár kormány fokozott érdeklődéssel ki ' serte a Balkán-egyezmény megteremtése érdekében folytatott tárgyalásokat, a kormány azonban főleg belpolitikai okokból nem járulhatott hozzá az' egyeanényhez, amely kölcsönösen biztosítja az aláíró államik határait. Ha/Sz -.G- §Bukarest, január 29. /Magyar Távirati Iroda/ 'Mihály vajda ma éjjel külföldi utjarűl visszatérve Bukarestbe érkezik. Ha/Sz % (j §Bukarest, ianuár 29./Magyar Távirati Iroda/ A kormány végleges formában elhatározta, hogy a parlamentet február'1-én megnyitják. A megnyitás utáni első ülést Duca emlékének szentelik. Ha/Sz