Napi Hírek, 1934. január/2

1934-01-23 [0315]

§ Gömbös Gyula miniszter elnök ma oalben a készülő uj főváro­si törvényjavaslattal kapcsolatban a következőkben nyilatkozott a Magyar Távirati Iror'a munkatársa előtt; - A múltkori pártért ekezl ételeméiben a belügyminiszter ismer­tette a fővárosi törvény iavaslatot, illetve novellatervezetet, a párt a bel­ügyminiszter javaslatain» nem döntött, hanem elhatá rozta, fogy csütörtökig, tehát 25.-éig meditál a kérdések felett, amelyek felmerültek, kijelentvén, hogy a koimány szándékát gátló javaslatokat természetesen el nem fogad. Az­óta folytakba tárgyalások, tervezgetés ek= A belügyminiszter, BetHen István f rof és az én megbeszéléseim alapján olyan megoldást találtunk, amely a érdes lényegét nem érinti, de viszont azt hisszük, hogy a legmesszebbmenő toleranciát mutatunk az autonómiáml kapcsolatban. A kormány teljes puvoárt kapóbban a tekintetben, hogy a tervezetében foglalt minden 'pénzügyi , gazda­sági és racionalizálást célzó intézkedést a főpolgármester utján véghez; vi­het a közgyűlés feloszlatás a és az autonómia felfüggesztése nélkül. A terve­zet fenntartja a kormánynak a közgyűlés feloszlatására vonatkozó jogát, azonban csakis abból a célból, ho gy a törvényjavaslatban foglalt szervezeti rendelkezések végrehajtása érdekében a törvényhatósági bizottság újra ala­ki ttassác. Azt a szerepet, amit a tervezet a kormánybiztosnak juttat, a fő­polgármester fogja gyakorolni, aki mellé, ha a szükség fennforog, gazdasági szakértőt küld ki a kormány. A tervezet szervezeti rendelkezései érintetle­né k maradnak. Ha/Vjí SEalaegors z e g » január 23, Neugebauer Béla buda­pesti lakos, a friedrich-párt titkára, többszörös képviselőjelölt, akih©k a monori vá lasztás ellen beadott petíciója most is foglalkoztatja a közigaz­gatási bíróságot, két évvel ezelőtt az alsólendvai időközi választáson fel­lépett képviselőjelöltnek. A választás költségeivel többeknek adósa maradt. Schreiner István és bátyja bérautósoknak 2000 kilométeres utért mintegy , 1200 pengővel maradt adósa. Szállásadójának 300 pengővel"/ Béla lentii/Jkok földmivesnek munkadij és kölcsön óimén pedig 250 pengővel tartozik. A nagy­összegű adósságok Ugy keletkeztek, hogy mikor a hitelezők a választás idején pénzüket kérték, Neugebauer Béla és testvére, Neugebauer István budapesti nagántisztviselő távirati és telefonüzenetekre hivatkoztak, amelyek szerint nagv összegeket várnak és abból majd fizetnek. A hitelezők ezt elhittek és tovább hiteleztek. Mivel a képviselőjelölt hónapok múlva sem fizetett, a káro­sultak csalás miatt feljelentették Neugebauer Bélát és testvérét. A zala­egerszegi törvényszék több [tárgyalás u + an ma hirdetett Ítéletet az Ügyben, Bűnösnek mondotta ki Neugebauer Bélát csalási* bűntettében s ezért nyolc hó­napi börtönre, valamint három évi hivatalvesztésre és politikai logainak ugyanennyi időre való felfüggesztésére Ítélte. Neugebauer Istvánt csalás vétségében mondotta ki bűnösnek a biróság és ezért három hónapi fogházra és egy évi jogvesztésre Ítélte. Az ítélet . indokolása szerint a poli­tikusoknak fokozottabban órködniök kell az erkölcsi törvények fölött s a választások idején is éberen őrkötíhiök kell erkölcsi tisztaságú* felett. Az Ítélet ellen az ügyész és az elitélt is felebbezest jelentett be./Mii/ Ba/Vá Lr***jMs —

Next

/
Thumbnails
Contents