Napi Hírek, 1934. január/1
1934-01-04 [0314]
/Szellemi Egyesületek Szövetségének eszmecseréje. Folytatás/ Az utóbbi esetben ugyanis a francia nemzet, amely ma is hiven ragaszkodik ehhez az eszményhez, saját gondoi atának eleven erői ellen íránvulo fenyegetést látna Nemetorszag mozgalmában. Mindaddig, amig ezt a kérdést nem oldják meg ugy elméletben, mint gyakorlat>an, a két nemzet jó egyetértése nem v alösulhat .meg tartós és hatályos alapokon. Janeff dr. /Bulgária/ és Caballero jír. /Spanyolország/ saját nemzetük álláspontjából fejtegették a hagyomány és a forradalom jelentőségét a gondolat világában. Brandenstein tanár az elnöki székből találó fejtegetésben foglalta össze az ;'• egyes szónokok felszólalásának lényeget; megálla-» pitotta, hog;y ha az előterjesztett megoldások nem is elégíthetnek ki mindenkit, mégis a felvetett kérdésekéén megnyilvánuló párhuzamosság és a megoldási kísérletekben mutatkozó jóakarat - már a nagygyűlés két első üléséből kitetszően - értékes programit nyújt a jövőre."Befejezésül Ireyer és foirier tanárok röviden válaszoltak az előterjesztett észrefételekre és megállapitották, hogy a különböző felfoe-ások mennyiben állanak egymással ellentétben, illetve menyiben mutatnak érintkezési pontokat. A nagygyűlés holnap, délelőtt folytatja ülésezését. Ma este a nagygyűlés tagjai az eperában voltak, ahol tiszteletükre díszelőadást rendeztek. A külföldi vendegek na??y tetszéssel nézték végig az előadást és élénk tapsokkal adöztak a kitüno főszereplőknek. Te/Yi - — / Az oaegi bányaszerencsétlenség, foly:-tás/ A bánya folyósóiban még oly*® helyeken is láttak eiuO.eri testrészeket, és ruhadarabokat, ahová a gázak miatt már nem tudtak behatolni* ü. szivattyúaknában a létrádat ki keli javítani és a létra legalsó részét űintegy V méteres darabon teljesen ujjal kell pótolni, f int hogy a liftakna teljesen elpusztult a bezárt bányászok megmentésére úgyszólván semmi remény mrcs. A szerencsétlenül járt bányászok számát véglegesen 144-ben jeiöiik meg. Ezek közül négyen megmenekültek, holtan tegnap négy bányászt, ma pedig öt ujabb bányászt, továbbá a vízszivattyú aknánál még egy bányászt találtak meg. igy tehát a felszínre hozott halottak száma eddig tíz. Az oko zott pusztulás mértékéből arra következtetnek, hogy a szerencsétlenséget valószínűleg a szénpor meggyűliadása okozta. A szerencsétlenség okainak megvizsgálására külön vizsgálóbizottságot küldtek ki, amelyben a szakembereken kívül részt vesz a munkaügyi minisztérium és a bányászati és a politikai hatóságok képviselője is. Malypetr miniszterelnök mr. délelőtt ~ . megjelent a szerencsétlenség színhelyén és részletes jelentést kártya katasztrófa okairól és kiterjedéséről és az .dott körülmények között minden lehetséges intézkedést megtett. At'-dott zonkivül 50,000 cseh koronát hogy izonril osszák ki első segélyként a szerencsétlerill jártak hátra-' maraaott jdi között. A köztársaság elnöke 100,000 koronát adományozott.a prágai érsek 10,000-ret. A Prágában akkreditált külföldi diplomaták közül többen tolmácsolták kormányuk részvétét. /MTI/Bl/Sz á.ORSZAGOS LEVELÍAK K szekció