Napi Hírek, 1934. január/1

1934-01-02 [0314]

§ A Szellemi Egyesületek Szövetségének január 4.-én Kezaoao budapesti nemzetközi nagygyűlésével kapcsolatban a nagygyűlés ve­zetősége - gróf Teleki fal. a nagygyűlés elnöke, herceg Rohan Karoly Antal, a Nemzetközi Szövetség főtitkára, és gróf Zichy Rafaelné alelnök - ma délután öt órakor a Hungária-szállóban fogadta f buda­pesti napilapok képviselőit ós a külfölai lapok budapesti tudósítóit, í fogadáson jelen volt dr. Antal István miniszteri tanácsos, a mi­niszterelnökség sajtóosztályának vezetőié,s.Kengele Ferenc dr. kövec­sééi tanáosos, a külügyminisztérium sajtóosztályának vezetője is. Gróf Teleki Pal a megjelenteket üdvözölve Kifejtette, hogy a szövetség amely a különböző európai államok szellemi municasainak tömöritéséVtüzte ki céljául, évek óta mind nagyobb siker mellett rendez nagygyűléseket Európa egyes nagyobb varosaiban es ülésezéseit egyre fokozódó érdeklődés kiséri. A mostani budapesti nagygyűlésre is az egyes nemzeti egyesületek a tudományos élet, az irodalom, mű­vészet es a közgazdasági világ számos kitűnőségét küldték ki, bi­zonyságául an^ak, hogy'az a szövetség munkássága minden államban lelSés megértésre talál. A nagygyűlések alkalmával mindig egy-egy központi téma körül csoportosítják az előadásokat. A mostari nagy­gyűlés vezető témája; A hagyomány és a forradalom Európában. Az elő­adások, valamint az ezeket követő eszmecserék során az emberi gon­dolkodás és az emberi lát legkülönbözőbb vonatkozásaiban világítják meg ezt a témát, amely kétségkívül ma egyike a legidőszerűbb kér­# déséknek. Európa szellemi vezető szerepét épen az a sokoldalúság biz­tosította a múltban és biztosítja a jelenben is, amely az egyes európai államok egymástól eltérő szellemi fejlődésében megnyilvánul. Ez a sokoldalúság, mint előrelátható, jellegzetes módon fog megnyilvánulni most is az előadások és a felfogasok különbözőségében ós sokféle­ségében és ezek együttes szintézise hü képet ad majd Európa jelenlegi szellemi színvonalár41. • Herceg Rohan Károly Antal, a nemzetközi szövetség főtitkára, ismertette ezután az egyesület célkitűzéseit és eddigi tevékenységét. A szövetség ősszel tölti be fennállásának tizeóik évfordulói át. Az cjlső nemzeti csoport Bécsben alakult meg a sajátvezetáse alatt;a nem­zeti egyesületek nemzetközi megszervezése 1924-be nyúlik vissza,' an i­kor a párisi nagygyűlésen . tiz nemzeti csoport jelentette be meg­alakulását ás csatlakozásét. Az egyes nemzeti csoportok teljesen ön­állóak, osupán a főtitkár vezetése alatt állo nemzetközi tanács közös, amely nemzetközi vonatkozásokban képviseli a szövetséget. A mozgalom alapgondolata az volt, hogy minden " i elméleti megkötöttség ós minden világszemléleti egyoldalúság nélkül, másfelől kikapcsolásával mindannak, amit közön­ségesen politikának neveznek, igyekezzenek előmozdítani Európa vezető szellemeinek szellemi eszmecseréjét* A szövetség tehát nem elvont elméleti alapon működik, hanem elsősorban a gyakorlati szükségleteket tartja szem előtt. A szövetségtől távol áll minden politikai írá;.yzat, sőt alapszabályaiban meg is tiltja a hozzája tartozó nemzeti csoportok­nak, hogy valamely - *.«, politikai szervezettel szorosabb érintke­zésbe lepjenek; nem kénvisel pacifista grogrammot sem, noha természete­sen pártolja a nemzetközi béke gondolatat; a szövetkezetnek az a tö­rekvése, hogy > gyakorlati érintkező szervezetet létesítsen Európa egye­temes szellemi világában. Ezt az érintkezést mindenekelőtt az egyes európai államokban evenként rendezett nagygyűlések szolgálják, ame­lyek kitűnő alkalmat nyújtanak a hazai és a külföldi szellemi kiváló­ságok megismerkedésére és érintkezésére. Ezeknn a nagygyűléseken szin­tén kerülnek minden elvont elméleti szellemet és az egész Európát közösen érdeklő tornák megválogat ás ával arra törekszenek, hogy egye­temes áttekintést szerezzenek Európa felfogásáról az illető IcJrd'ásben. Tó/Ti /Foly t.köv./ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR K szekció

Next

/
Thumbnails
Contents