Napi Hírek, 1933. december/2

1933-12-30 [0313]

Az erőtartalékban beállott csökkenésnek megfelelően a fedezeti arány 25 százalékra esett, amely csak 1 ponttal all a legutóbb megváltoztatott ala?8zabélyok által á öirt minimum felett. A Nemzeti Bank által végrehajtott vae?y elszámolt devizael­adások és vásárlások növekednek. Az 1933. ev első kilenc hona piába n Átt a mult évihez képest, emelkedés mutatkozott, a november 30,-áig terjeák'/'tizen­egy hónapban padig a növekedés aránya nagyobb mint 8Z első kilenc hónapben volt. Annak f igy a lembe vét elével, hogy az ossz^ladá-e 4 millió pengővel meg­haladta az összes vásárlásokat, különösen feltűnő az a tény, hogy a beho­zatal céljaira történt kiutalások emelkedtek és pedig az 1932. év tizen­egy hónapjában kiutalt 110 millió pone.őröl a folyó év megfelelő idősza­kában 154 millió pengőre. Ha i*eak ezeket a számokat vizsgáljuk, 4 azok azt a benyomást kelthetnek, minüia a Nemzeti Bank a behozatal céljaira szol­gáló kiutalásokat erősen emelte volna saját szabadon f elhasznalha tó deVi­záibil. Ez azonban nem áll. Az emelkedés más téren keresendő és pedig kü­lönösen azon behozatal terén, amely a nemzetközi deviza olearing eljáráson keresztül bonyolódik le. Ezekben a clearing-okbon a magyar kivitelből szár­mazó devizák felhasználása előre meg van határozva a magyar kormány és az illető külföldi kormány között kötött egyezmények által, amelyek következ­tében az emiitett devizák egyrészét elnyeli a folyó behozatal, mig másik része régi kereskedelmi tartozások csökkentésére fordittatik. A Nemzeti Bank ssját állományából behozatal céljaira történt kiutalások a folyó év tizenegy hónapjában a mult évhez viszonyítva csak 2 millió pengővel emel­ke dtek. További figyelemreméltó jelenség, ha tekintetbe vesszük a Nemzeti Bank devizahelyzetének folytatólagos rosszebbodását, hogy a Magyar Statisztikai Hivatal kiviteli, illetve behozataii adatai 68 millió pengős kiviteli többletet tüntetnek fel a folyó év tizenegy hónapjára vonatkozóié­lag, mig a mult év megfelelő időszakában 7 millió pergő ös szegü bohózatai i többlet volt. Ha figyelembe is-ves4Zük, hogy a magya r küllő re skedel emne k na j dno m háromnegyed része a xsearing-eí járás on nogy keresztül és bogy az ffgyéni kompenzációk, ez "addicionális kivitel" és'a pensők ellenébai tör­ténő kivitel növekszenek, meglepően hat - amikor a látható külk^re skeddná mérleg 75 millió pengővel javult - az a tény, hogy ugvanabben az időszak­ban a Nemzeti B^nk által szerzett szabadon felhasználható devizák összege 20 millió pengővel csökkent. A Nemzeti Bank által 8 folyó és a mult év tizenegy hónapjá­ban bevételezett, illetőleg elszámolt kiviteli deviza összege a követ­kező volt: 1933 , 1932 Az 1933 .évi kü­tizenegy hónapjában lönbözet millió pengő 1. A Nemzeti Banknál befolyt kiviteli deviza , 193 147 * 46 /Ebből olearing utján/ 136 85 f 51 2. Egyéni és esetenkénti kom­penzációk C0 49 fii 3. Pengő elleni kivitel 32 4 +26 1, 2.,és 3. összege 285 200 -r 85 Azok a devizák, amelyek nem állnak a Nemzeti Bank szabad ren­delkezésére, a kö.vetkezo emelkedést tüntetik fel : 51 /olearing/ -f- 11 /kom­penzációk/ 4 28 /pergő elleni kivitel / « 90 millió peng.ő, vagyis bár a be­vételezett, illetőleg elszámolt kiviteli devizák 65 millió pengővel emel­kedtek, a Nemzeti Bank szabad rendelkezésére álló devizák összege 5 sil-­lió pengővel volt kevesebb mint a mult évben. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Thumbnails
Contents