Napi Hírek, 1933. december/2
1933-12-16 [0313]
i § P á r i s, december 16./Magyar Távirati Iroda/ Lobrun köztársasági elnök ma délben ebéden látta vendégül Benes csen külügyminisztert. Az ebéd végeztével Benes és Chautemps francia minisztere Inök megbeszélést tartottak/majd a Quai d»0rsayn Paul-Boncour és Benes együttesen fogadta a sajté képviselőit. Paul-Boncaur hosszú nyilatkozatában a következőket mondotta: -Hosszú és mélyreható tárgyalásaink során Benessel teljes egyetértésre jutottunk minden kérdésben. A tárgyalások ma délután Chautemps és Benes -megbeszélésével véget értek. A cseh külügyminiszter baráti látogatása, amely a két ország között fennálló meghitt kapcsolatok kifejezése volt, a mostani diplomáciai helyzetben üdvös munka elvégzését tette lehetővé. E látogatás senki ellen sem irányult, bármilyen értelmezést adtak is annak bizonyos körökben. BcneS/ép ugy mint a francia kormány, sokkal őszintébb hive a nemzetközi együttműködésnek/semhogy látogatásának más célja lehetett volna, mint épen ez az együttműködés. - Teljesen igaz! - mondotta helyeslően Benes. - E látogatásnak - folytatta a francia külügyminiszterugyanolyan jelentőssége van;mint az én küszöbönálló látogatásaimnak. Senki sem veheti rossz néven,ha időközönként látni akarjuk barátainkat. - Minden bizonnyal! - szólt közbe ismét helyeslőleg Benes. - A jelen pillanat minden fontosabb kérdését mélyreható vizsgálatnak vetettük alá - folytatta nyilatkozatát Paul-Boncour.-Természetes, hogy elsősorban a népszövetség kérdéseit vitattuk meg, hiszen Benes már ott állott a népszövetség bölcsőjénél s én magam is hosszú éveken át rendithetet lenül ragaszkodtam és most is ragaszkodom a genfi intézményhez. Megvizsgáltuk a népszövetség át alakit ás ának lehetőséget és foglalkoztunk a népszövetség állítólagos válságával.. Ugy véltük, hogy szilárdan ki kell tartani a népszövetség mellett, mert ha ez az intézmény megszűnnék vagy meggyengülne, a békének most még törékeny épülete összeomlana. Bizonyara -^enes es én leszünk a legutolsók, akik odahagyjuk a népszövetségek . - Bizonyára! - szolt közbe helyeslően Benes. - Természetes - folytatta tovább a francia külügyminiszter hogy a genfi szervezetet nem te^inthbt jük megváltoztathatatlannak. Mint / minden élÖf" ., a népszövetségnek is ai kaliba zl'odni a kell, de azzal a feltétellel.hogy szabályos továbbfejlődésről van szó, ami nem érinti az alapelveket, ügyébként a módosítás terveiről még nem érkezett hozzánk semmifele hivatalos javaslat. Benessel együtt ugy vélem, hogy az alapintézkedések módosítása helyett a munkamódszerek tökéletesítésére kellene tőrekedni. , ?$7ut*v^trjűfa -Ezzel teljesen egyetértek! - mondóit a ismét Benes, -Nem vagyunk hajlandók elismerni - folytatta nyilatkozatát Paul-Boncour-, hogy a genfi nyilvános viták ellentétben áljának a diplomáciai tárgyalások módszerével. Genf munkálatait a szükséges diplomáciai megbeszélésekkel igyekszünk előkészíteni. Az előkészítés hiánya gyakran éreztette hatását-, A népszövetség eilen emelt vádak egyrésze jogos,más része azonban igazságtalan* -A leszerelés kérdésében Benes nemcsak mint cseh külügyminiszter, hanem mint az értekezlet főelőadója is állást foglalt. Megegyezésre jutottunk abban, hogy bármilyen diplomáciai tárgy-.lások induljanak meg a leszerelés kérdéséről, végeredményben Genfbe kell jutni. - Hosszasán tárgyaltunk Középeurópa gazdasági együttműködéséről is. Alaposan áttanulmányoztuk a szeptember 10-iki francit! és a szeptember 28-iki olasz emlékiratot. Ezúttal is ki kell jelentenem, hogy a francia emlékiratot megszövegezése után azonnal közöltük a kisantanttaL • sőt már kidolgozása során is érintkezésben voltunk Benessel. örömmol állípitom meg, &ogy fennáll a megogyezés lehetősége és több fontos pont tekintetében nincs semmi ellenvetésünk az olasz ,j -mslatokkal szemben* Td/Sz /Folytatása következik/ mm -mm .. ....'itrrin