Napi Hírek, 1933. december/2
1933-12-20 [0313]
^Nagykanizsa, december 20, A nemzeti e<?ység pártja nagykanizsai szervezetének felkérésére Antal István dr, miniszteri tanácsos, a miniszterelnökségi sajtóosztály vezetője szerdán délután öt órakor hatalmas érdeklődés mellett előadást tartott a nagykanizsai iparoskör nagytermében. Az előadáson megjelent 8 város polgárme sterétől kezdve a város minden társadalmi rétegének számottevő tagja és több mint ezer ember zsúfolásig töltötte meg a nagytermet* Az előadást Gyömörey István volt országgyűlési képviselS, a nemzeti egység pártjának nagykanizsai elnöke nyitotta meg. majd Gyömörey György, Zalavármegye főispánja Üdvözölte meleg szavakkal Antal Istvánt dr. sajtófőnököt. Ezután Antal István állott fel szólásra, akit a közönség percekig tartó tapssal fogadott. Bevezető szavaiban rámutatott arra. hogy az ország mai külpolitikai helyzetében fokozott szükség van arra, nogy a belső politikai élet frontvonalán teljes egységet mutassunk. Ezért kerülni kell mindazoknak a kérdéseknek felvetését, amelyek a nemzeti társadalom széttagolté óra alkalmasak és amely ok megoldása a mai viszonyok között amúgy sem lehetséges. Érintette ezután a magyar külpolitika, belpolitika és gazdasági politika vakmennyi időszerű problémáját a kiralykérdéstől kozdve a nyugdíjasok kérdéséig. A hallgatóság általános helyeslése közben mutatott rá arra, hogy a nemzetminden erejét arra kell összpontositani, hogy át tudjuk verekedni magunkat a mai nehéz időkön, hogy amikor a neuzettel történt igazságtalanságok jóvátétel elérkezik, töretlen energiával foghassunk hozzá az ui Magyarország felépítéséhez. Ennek az uj Magyarországnak társadalmi, szociális és gazdasági igazságosságon felépülő nemzeti államnak kell lennie. Hosszasan fejtegette a föld- és ipari munkásság problémáit, különös fi gye lem.'.'-'el szólt az uj magyar generáció súlyos helyzetéről, amelynek megkönnyítését a kormány intézményes uton legsürgősebb feladatának tarti. S kérdések megoldása - fejezte be majdnem egy óra !^ ._x hosszat tartó előadását a sajtófőnök - csakis a teljes belső politikai, társadalmi és lelki egység megteremtése utján lehetséges. * Ezért jelent történelmi missziót a nemzeti egyse g vezérének /Percekig tartó taps és éljenzés/ eélkitüzése és mozgalma, mert a"z ezeréves magyar haza 6? i fundamentumán egy uj, modern, életerős s minden dolgozó magyar ember számára életet, munkát és boldogulást biztos itt Magyarországot akar felállítani, Antal István dr. sajtófőnököt beszéde befejezése után a közönség viharosan Ünnepe lte . /MTI/ Ha/Vá —r . Boriin, dotember 20. /"Wolff/ A birodalmi elnök Kurz Izildo Írónőnek nyolcvanadik születésnapja alkrImából szívélyes hangú levélben fejezte ki jókívánságait. /MTI/ Bl/Vá -— L $ L • n d o n , december 20. /Magyar Távi rr ti Iroda/ A Gran Chaco vidékén éjfélkor életbelépett a deoember Sl.-én éjfélig tartó ideiglenes fegyverszünet. Az # ollonségeskodések ;t az utolsó percig folytatták es - ^asuneioni hivatalos jelentés szerint - a paraguayi ősapátok még o múlt éjjel elfoglalták Munoz erőd füstölgő romjait, amolyből a bolíviaiak hevos harcok után kivonultak. A paraguayiak ezenkívül három más erődöt is elfoglal tok. Néhány pérccel a fegyverszünet életbelépte után egy paraguayi különítmény elsősegélyt nyújtott az őserdőbon a bolíviai sebesültek egyik • csoport iának. Tó/Tá L § 1 o n d o n , deoember 201.' /Magyar Távirati Iroda/ Az amerikai újjáépítési hitelintézet ma a belföldi aranyárét hivatalosan ismét 34 dollár 6 centben állapitotte meg finom unciánkent. Változatlanok maradtak Londonban is az aranyárak: 126 shilling 9 penny. TÓ/Vá « ORSZÁGOS LEVÉLTÁR K szekció